Aktuális

Ez az év legelképesztőbb sztorija: 40 évvel halála után tért vissza az asszony!

Bors

Létrehozva: 2016.12.29.

Szinte hihetetlen történetről számolt be a Times of India. Egy indiai nő negyven évvel halála után talált vissza családjához. A most 82 éves Vilasa nevű asszonyt 1976-ban marta meg egy fekete kobra, amikor egy termőföldön szedte össze a takarmányt Innayatpurban. Egy szomszéd falu orvosához vitték, aki bármivel próbálkozott, az asszony nem tért magához.

Családja akkor azt hitte, Vilasa belehalt a marásba, ezért a hagyomány szerint az asszony holttestét a Gangesz folyóba helyezték. Később Kannaujhoz közel – ami az asszony lakóhelyétől 440 kilométerre van – néhány halász észrevette a folyóban sodródó testet és észrevették, hogy a nő életben van. Partra húzták és egy templomba vitték, ahol meggyógyították.

Az idős asszony múlt hét pénteken negyven év után tért vissza családjához. Kiderült, nem halt bele a kobra marásába, csak elvesztette az eszméletét.

"Az édesanyám az emlékeztetét is elvesztette" – mesélte az indiai lapnak Vilasa egyik lánya, aki húgával együtt nagyon meglepődött, amikor meglátta otthonának küszöbén halottnak hitt édesanyját.

"Nem olyan régen eszébe jutott a múlt és elmesélte egy lánynak, aki beszámolt róla bácsikájának, ő pedig jelentette az esetet a rendőrségen. Így tudtuk meg, hogy az édesanyánkról van szó – mondták Vilasa lányai, akik négy évtized után anyajegye alapján ismerték fel az asszonyt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713527708
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713527708
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713527708
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713527708
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor