Aktuális

Ez a világ legszomorúbb képe!

Bors

Létrehozva: 2016.09.15.

Julie Apicella kislánya, Emily elhunyt, miután 3 éves harcát elvesztette a rákkal szemben - írja a The Sun magazin. Mivel idén még több szülő készített első nap az iskolában típusú képet mint tavaly, az asszony is megosztotta az ővét - írja a The Sun magazin. 

Emily veserákos volt, és mindössze nyolc éves, amikor véget ért számára az élet. A kislánynál ötévesen diagnosztizálták a Wilms-tumort, amelyre jellemző, hogy nagyon gyorsan nő és a vékony hasfalon át is jól tapintható. Először eltávolították a veséjét, majd 8 hónapig kemózták és sugárkezelték. Sajnos hat hónappal később visszatért a rák. Ezt követően ismét kezelték és úgy tűnt, akkor sikerült megszabadulni tőle, de harmadszor is visszatért a betegség. 

“A lányom összes lehetősége elfogyott a küzdelemhez egy idő után. Azért tettem fel ezt a képet a Facebookra, hogy az emberek adományozzanak a gyerekrák kezelésére, amelyben fájdalmasan kevés pénz van” - írta az anya. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144875_auto_resized.jpg
origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144051_auto_resized.jpg
vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713560111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól