Aktuális

Ez a gyerek olyan beteg, hogy a szülőkre rendőrt hívtak

Bors

Létrehozva: 2017.10.12.

Az ausztrál Chaz Weightman egy nagyon különleges hároméves kisfiú. A bőre úgy néz ki, mint akinek leégett a napon, pedig szerencsétlen nem is vehet fényfürdőt. Úgynevezett Comél-Netherton-szindrómában szenved, amely egy igen ritka bőrbetegség. Annyira ritka, hogy idegenek gyakran azzal vádolják a családot, elhanyagolják a kisfiút - írja az ausztrál Yahoo.

“A rendőrséggel már kétszer el kellett beszélgetünk, mert valaki azt mondta, nagyon súlyos égési sérülései vannak a fiunknak, valószínűleg azért, mert elhanyagoljuk”  - mondta a Casey Weightman, aki szerint ez a legnehezebb az összes kihívás közül, amivel kénytelenek szembenézni.

Azt már szinte megszokták, hogy az utcán megállítják őket, és kérdőre vonják, miért nem kenték be naptejjel a gyermeket időben, és egyébként is menjenek azonnal orvoshoz, mert ez már harmadfokú égés. “Mindig megbámulnak minket, de egy ideje azonnal mondom mi a helyzet, amikor látom rajtuk, mindjárt jön a kioktatás” - mesélte az anya, aki azt is hozzátette, fia bőre súlyosan száraz, pikkelyes és gyulladt folyamatosan.

A szakemberek szerint nincs sok hasonló helyzetű beteg a világban, és a rendellenesség nemcsak a bőrre, de a hajra és az immunrendszerre is hatással van. Ennek a betegségnek alapfeltétel, hogy mindkét szülőnek rendelkeznie kell ugyanazzal a génhibával, hogy öröklődni tudjon.

A szülők a kisfiuk jövőjéért aggódnak a leginkább, hiszen nem tudnak ott állni mellett minden helyzetben és megvédeni a zaklatásoktól, gúnyolódásoktól. “Azon vagyunk, hogy megtanítsuk neki, erős legyen, és minden helyzetből képes legyen felállni.”

Chaz Weightmannél négyhónaposan diagnosztizálták a betegséget. A Comél-Netherton-szindrómás gyerekek lassabban fejlődnek, súlyuk és magasságuk elmarad az átlagtól. A viszketés szinte állandó probléma, ahogy a testhő szabályozása is. Állapotuk a kor előrehaladtával javulhat, de nincs gyógymód rá, csak tüneti kezelés lehetősége áll fenn. A fülben hamar képes a elhalt hámsejt felgyülemleni, amely a hallásra is hatással lehet, ezért rendszeresen tisztítani kell. A betegek közt sok az allergiás és csont illetve idegrendszeri zavart is képes okozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561909
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144826_auto_resized.png
hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561909
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561909
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól