Aktuális

Ez a csinos lány nagyon megszívta egy Facebook-poszt miatt

H. Z.

Létrehozva: 2015.11.06.

Ezért ne posztolja a nyerő szelvényt a Facebookon. Ki tudja, melyik "kedves" ismerőse fogja elvinni a pénzt?

Egy csinos ausztrál lány – aki imádja a lóversenyt – úgy gondolta, feltesz 20 ausztrál dollárt, vagyis nagyjából négyezer forintot kedvenc lovára.

Jó játéknak tűnt az egész, hiszen a nyerési esélye egy a százhoz volt. Majd kiugrott a bőréből, amikor meglátta, hogy 825 dollárt, vagyis mintegy 170 ezer forintot kasszírozhat. Chantalle örömében gyorsan kiposztolta a vonalkódos szelvényt a Facebookra is. Bár ne tette volna. Amikor szerette volna felvenni a pénzt, közölték vele, hogy azt már elvitték. Valaki ugyanis ismerősei közül lemásolta a szelvényt. Most a rendőrség nyomoz az ügyben.

A Bors utánajárt, hogy Ma­gyarországon is előfordulhat-e hasonló.

– Ilyen még nem történt Magyarországon – tudtuk meg a Szerencsejéték Zrt. sajtóosztályán.

Mint elmondták, kis nyeremények esetén, vagyis 200 ezer forint alatt, az igazolószelvény bemutatásával lehet készpénzben hozzájutni az összeghez. A ma is használt értékesítési technológiá­nak és a játékról kiadott hőpapíros igazolásnak köszönhetően a nyeremények ellenőrzése biztosított, tényleges visszaélésre nincs mód. Ráadásul 200 ezer forint feletti nyeremények felvétele esetén már több körös biztonsági intézkedések is történnek, így személyes adatokat is meg kell adni, ráadásul a nyeremény felvétele csak átutalással történhet. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141217_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713512417
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713512417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült