Aktuális

Ez a 12 éves kisfiú nem egy új videojátékot kért karácsonyra, hanem azt, hogy a legjobb barátjának méltó nyughelye legyen

Bors

Létrehozva: 2018.12.12.

A kis Kaleb Klakulak elvesztette egyetlen és legjobb barátját. Most sírkőre gyűjt, hogy méltóképpen búcsúzhasson tőle.

Forrás: Facebook

A most 12 éves Kaleb Klakulak másodikos volt, amikor édesanyjával új városba költöztek. Zárkózott, félénk gyerek volt, nehezen szerzett barátokat. Szülei válása miatt kellett költözniük, így nem csak az új osztályával kellett megbarátkoznia, hanem édesapja hiányát is fel kellett dolgoznia. Aztán egy napon valahogy mégis beszélgetni kezdett K.J.-vel, akit szintén egyedül nevelt édesanyja.

Szinte az első pillanattól kezdve a legjobb barátok lettek. Nemcsak a fiúk lettek jóban, hanem a két anyuka is hamar megtalálta a közös nevezőt. Mivel mindketten egyedül nevelték fiaikat, segítették egymást, és szinte már egy családdá váltak.

K.J. azonban nagyon megbetegedett, leukémiát diagnosztizáltak nála. Klakulak ekkor sem feledkezett el barátjáról rendszeresen bejárt hozzá a kórházba és próbálta tartani benne a lelket. Elfogadta barátja betegségét, és ehhez igazította a saját életét is. Ha a fiú nem tudott kimenni focizni a betegsége miatt, barátja ment át hozzájuk és inkább videojátékoztak.

Idén év elejére K.J. állapota azonban rosszabbodott, és már nem engedték haza a kórházból. Májusban fiatal szíve alul maradt a gyilkos kórral szembeni küzdelemben és örökre elaludt. 

Gyászoló édesanyjának, LaSondra Lorraine Singletonnak nem csupán imádott kisfia elvesztésével kellett megbirkóznia, de az Alzheimer-kórral diagnosztizált édesanyjának is gondját kellett viselnie. Néhány hónappal fia elvesztése előtt felmondott munkahelyén, hogy beteg családtagjait ápolhassa, így nem volt elég pénze tisztességesen eltemetni a gyermekét.

Klakulak a barátja halála után sem szakította meg a kapcsolatot Singletonnal, és látva a nő küszködését, feltette saját édesanyjának az egy gyerek szájából rettenetesen hangzó kérdést: mennyibe kerül egy fejfa? 

K.J-t ugyan eltemették, de szép sírt már nem tudtak neki készíttetni, mert nem volt rá elég pénz. A 12 éves fiú a Paypalon kezdett gyűjteni, barátja fejfájára, ahol leírta a szomorú történetüket. Napok alatt össze is gyűlt a 2500 dollár, sőt azóta is folyamatosan érkeznek az adományok, és még karácsonyig van ideje a segíteni szándékozóknak.

Klakulak számára keserédes volt a hír, hogy legjobb barátja végre olyan helyen nyugodhat majd, amit megérdemel. Édesanyja szerint ugyanis a fia bár tartja magát, és próbálja nem mutatni, de kitölthetetlen űr maradt az életében legjobb barátja elvesztése után.

(via FoxNews)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól