Aktuális

Extrém ötlet - 140 ezerért egy indiai lagziban is vendégeskedhet

B. B. A.

Létrehozva: 2018.11.22.

<p>Egy hazai internetes oldal, a Join My Wedding indiai esküvőkre szervez magyar turistákat. Az utazók részt vehetnek a gyakran 1000 fôs indiai esküvőn, cserébe beszállnak az ifjú pár tetemes költségeibe. </p>

Elsőre sokan gondolhatnák, hogy halva született ötlet, amit Párkányi Orsi és Matécsa Márti kiötlöttek, de az idő és a tapasztalat őket igazolja. A Join My Wedding oldal lényege, hogy bárki nyílttá teheti az esküvőjét, a turisták pedig jegyet vehetnek a lagzira, pont úgy, mint ahogy egy moziba vagy színházba vesszük meg a jegyet. A dolog mind a két félnek megéri.

A turista a szokásos látvá­nyos­­­ságok – mint a mú­zeumok, kiállítások – mellett egy igazi kü­lönlegességnek is ré­szese lehet, az indiai párok közül pedig sokan vannak, akik már belefáradtak abba, hogy rengeteg pénzt áldoznak a lagzira, de a ha­gyományokból nem akarnak engedni, vagyis szeretnének 1500 fős, egyhetes, világraszóló lakodalmat még annak az árán is, hogy van néhány olyan vendég, akivel azelőtt sem találkoztak és valószínűleg a nagy nap után sem fognak soha többé.

Az indiai­akat mindemellett az is motiválja, hogy így csurran-cseppen egy kis pénz is. Egy 40 ezer dolláros (11,2 millió Ft) indiai esküvőn például ha tiszteletét teszi 20 turista, akkor ők a háromnapos teljes él­ményért, ellátásért cserébe fizetnek fejenként körülbelül 500 dollárt, vagyis valamivel több mint 140 ezer forintot. Minél több vendéget hívnak meg, annál nagyobb bevételre tesz szert a pár. Mindemellett van még egy motivációja a lagzit meghirdetetteknek, mégpedig az, hogy ezzel a világ minden tájáról kapcsolatokat tudnak építeni, így ha szeretnének külföldre látogatni, lesz kihez fordulni.

A Join My Wedding oldal két éve indult. A magyar lányok által elindított vállalkozás hasonlóan működik, mint az Airbnb, az Uber vagy a Telekocsi. Megosztáson alapuló gazdasági vállalkozás. Egyszerűen itt a lakás vagy éppen a kocsi helyett az esküvőt osztják meg a másikkal. A honlap egy összekötő kapocs a házaspár és a turista között. Az oldalra bárki feltöltheti saját lagziját, amire bárki jelentkezhet. Főleg az indiaiak élnek ezzel a lehetőséggel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135631_auto_resized.jpg
origo.hu

Szavaztak a Liverpool-szurkolók, ennek nem fog örülni Szoboszlai Dominik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713309311
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713309311
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17118371_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hátborzongató: 300 éves festmény a bizonyíték az időutazásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134038_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Így néznek ki ma a Dallas sztárjai – van, akire garantáltan nem fogsz ráismerni – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte