Aktuális

Extrém diéta: Simon Kornél három hónapig ugyanazt ette

Fái

Létrehozva: 2018.09.22.

Keményen megküzdött a karcsúságért, de megérte. Lefogyott és azonnal megtalálták egy tévésorozattal.

Egy szál gatyában fotózta magát a színművész, és ezt a képet megmutatta közösségi oldalán a barátainak. Az ilyen volt – ilyen lett fotókkal látványos fogyását dokumentálta.

– Már lihegtem a lépcsőn felfelé me­net, százegy kiló voltam, és nem éreztem jól magam – indokolja Kornél, miért kezdett életmódváltásba. – Nagyon szeretek forgatni, kamera előtt szerepelni, és azt éreztem, a külsőmnek köze van ahhoz, hogy egy ideje nem kapok olyan lehetőségeket. Jó, így is volt, de úgy éreztem, több lehetőség hullana az ölembe, ha visszanyerném az eredeti formámat. Ez volt az elsődleges ok. Szirtes Tamás, a Madách Színház direktora is mondta, a magas, vékony, álmodozó szemű férfikarakter hiánycikk, az, amilyen voltam. Szerezzem vissza a régi formám, mert ez kevésbé áll jól.

Kornél felesége, a meseszép Gryllus Dorka sosem panaszkodott, szerette Kornélt mackósabban is.

– Neki úgy is tetszettem, de azt lá­tom a szeme csillogásán, hogy így azért jobban. Végül is egy vékony fiúval kötötte össze az életét. Szerintem így jobban tetszem neki.

Tizenkét kilót fogyott Kornél, de most változtat a diétáján, mert úgy érzi, kezd elmenni az ereje. Pedig nagy a hajtás, egy új sorozatban forgat, mindennap 5.40-kor kel.

– De ettől függetlenül sokkal job­ban érzem magam. Amikor elkezdtem, a neten vadásztam, ahol millióféle dié­ta és recept található. Kiszámoltam, 2080 kalóriát kell ennem naponta ahhoz, hogy fogyjak. Azóta számolom a kalóriákat. Egy hónapig nem akart csökkenni a súlyom, de üzenem mindenkinek, ne adja fel! Most már 2800 kalóriát eszem, futni járok, és személyi edzővel kondizom, így nem csak vékony, de feszes is lettem.

Kornél diétája

Három hónapig csak egyfélét evett, nem zavarta az egyhangúság. Így legalább egy hétre előre tudta, mit kell bevásárolnia.

Reggeli:  40 g zabkása 2 dl rizstejjel

Tízórai:  100 g cottege cheese 140 g uborkával és 100 g csirkesonkával

Ebéd:  tepsis hús, 200 g csirkemell, 100 g zeller és 100 g répa, 10 g szeletelt mandula. Összekevertem, picit megsóztam, tettem rá egy csepp olajat és 25 percig sütöttem. A köret 60 g barna rizs szárazon. Főzés előtt ennyi.

Uzsonna: 1 pohár joghurt, 180 g paradicsommal, 40 g csirkesonka és 35 g mozzarella sajt, 4 db korpás keksszel.

Vacsora: 150 g tehéntúró és protein shake, ami édes. Az volt a jutalom. Nem mondom, hogy vacsoránál soha nem csaltam kicsit. Edzés mellett ez nagyon kevés.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711632913
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711632913
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711632913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány