Aktuális

Evan Rachel Wood: Biszexuális vagyok!

Bors

Létrehozva: 2016.10.23.

Az év legígéretesebb filmsorozataként harangozták be az Ewan Rachel Wood fő­szereplésével készült Westworl­­döt. A sci-fi és western műfajt elegyítő széria nem is okoz csalódást, Wood számára pedig nagy kiugrást jelenthet. A 29 éves színésznő nem tipikus hollywoodi díva: nemrégiben nyíltan vállalta, hogy biszexuális. 

– Címkékkel illetünk mindenkit, szavakkal bélyegezzük meg a környezetünkben élőket, de ezek a szavak túl kevés betűből állnak ahhoz, hogy képesek legyenek összefoglalni egy olyan témát, mint a szexualitás – fejtette ki véleményét egy internetre feltöltött videóban a szőke szépség, aki fiatal kora ellenére már számos filmben szerepelt, ugyanis gyerekként kezdte a pályát, többek között Sandra Bullock és Nicole Kidman oldalán játszott.

– Mindig voltak fiúsnak ne­vezhető ruháim, egyszerre van bennem jelen a férfi és a női oldal. Ez teljesen természetesen jön, a nőket és a férfiakat is gyönyörűnek látom – mesélte a színésznő. – Nyitott gondolkodású családban nőttem fel, a szüleim művészek voltak. Amikor 16 évesen megcsókoltam nyilvánosan egy lányt az iskolában, mindenki sokkot kapott. Utána nehéz időszak következett, az öngyilkosság gondolata sem állt tőlem távol.

Ma már megbékélt saját természetével, és kötelességének érzi, hogy kiálljon a hozzá ha­sonló emberekért. – Olyan világban kéne él­nünk, ahol harc nélkül lehetünk önmagunk, de még nem tart ott a világ, nyilatkozta a Huffington Postnak.    
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570313
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól