Aktuális

Éva: Köszönöm, Bors-olvasók!

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.04.12.

Hihetetlen örömhírt osztott meg lapunkkal az éber kómás Katalin édesanyja: olvasóink segítségével is összegyűlt a lakásuk megmentéséhez szükséges pénz.

Két hete számolt be a Bors Varga Katalin megrázó történetéről. A 36 éves édesanya két éve került éber kómába egy rosszul sikerült agyi műtét után. Azóta édesanyja, Éva ápolja őt a nap 24 órájában, de a havi 78 ezer forintnyi segély nem sok mindenre elég. Barcsi otthonuk végrehajtás előtt állt egy 500 ezer forintos tartozás miatt, és a Katalinra váró agyműtét költsége is egyre elérhetetlenebbnek tűnt. A Bors cikke után sokan jelentkeztek, ha kicsivel is, segítenék Katalin gyógyíttatását, Éva emberfeletti küzdelmét.

– El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok. Nagyon hálás vagyok mindenkinek. Mostanra kimerültünk anyagilag, de a nagy bajból most kimásztunk. A lakás tartozásának felét ki is fizettem – számolt be boldogan Kistaj Éva, kiemelve a Bors olvasóinak segítségét is.

– Az egyik legfontosabb felajánlás egy fővárosi szállás, a műtét idejére maradhatok Pesten. Nem kell napi 12 ezerért ingáznom Budapestre innen a horvát határtól – mondja Éva. Katalin koponyaműtétjének 150 ezer forintos fedezete is megvan.

– A koponyatranszplantációtól az orvosok is sokat várnak. Egy ilyen műtéttől akár fel is ébredhet. Tartok tőle, hiszen mégis csak egy koponyaműtét, de nagyon hiszek benne.

Katalint nem sokkal műtéte előtt hagyta el férje. Tizenhárom éves lánya és 11 esztendős fia azóta sem látta, mi történt gyönyörű, életerős édesanyjukkal.

– Kati sokszor csak az ajtót nézte, sírt és várta a gyerekeit. Az apjuk nem engedi ide őket. Pedig nagyon boldog lenne, ha láthatná őket – akad el Éva hangja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145422_auto_resized.jpg
origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143841_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól