Aktuális

Esztergom: elképesztő, mit tett orvosa a rákos beteggel

Bors

Létrehozva: 2015.12.01.

Hiába állapította meg, hogy az asszony mellében duplájára nőtt a gyanús csomó, nem érezte: azonnal lépnie kell.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat az ellen az esztergomi orvosnő ellen, aki két alkalommal is hibásan döntött. Betege először 2013. januárjában jelentkezett nála, hogy megnézessen egy gyanús csomót a mellében. Az orvos kitapintotta, ám úgy döntött, nincs miért aggódni, elegendő fél év múlva egy kontrollvizsgálat. Öt hónappal később az asszony nem bírta tovább, újra elment a csomóval az orvoshoz, aki meg is állapította, hogy az a kétszeresére nőtt. Azonban a beteg legnagyobb megdöbbenésére ekkor sem döntött úgy, hogy azonnali beavatkozásra lenne szükség - újabb fél évvel későbbi kontrollt írt elő.

A beteg végül egy hónappal később, júliusban egy magánrendelőbe ment, ahol végül megállapították: rosszindulatú emlődaganata van. A mellét eltávolították.

Az ügyészség úgy véli, a doktornő a sértett egészségét közvetlen veszélynek tette ki - írja az Index.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088429_auto_resized.png
origo.hu

Újabb poggyászkiárusítást hirdettek meg a ferihegyi repülőtéren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707315
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707315
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707315
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek