Aktuális

Esküvőjére tanult meg újra járni a lebénult ara

Bors

Létrehozva: 2015.09.23.

A nő három hétig kómában feküdt, de aztán hihetetlen küzdeni akarásának köszönhetően 11 hónap alatt felkelt a tolószékből és az oltár előtt már a saját lábain állt.

Louise Mayock tavaly augusztusban súlyos agyvelőgyulladást kapott, miután egy kullancs megcsípte. A 35 éves brit nő a kullancscsípés után nem sokkal teljesen lebénult és kómába is esett. A lány családja már szinte feladta a reményt, hogy a lány felépül, ám Louise másképp gondolta, és három héttel később magához tért. Bár először még járni sem tudott, 11 hónap alatt újra mozgásra bírta a lábait, és szerelmével, Ben Mayockkal már úgy tudott összeházasodni, hogy saját lábain állt.

– Először csak a fejem fájt, aztán már az életemért küzdöttem. 20 százalék esélyt adtak arra, hogy túlélem, Ben és a családom már felkészültek a legrosszabbra. Valódi csoda volt, hogy felébredtem, és bár szörnyű volt, hogy az egész testem mozgásképtelen, Ben csókkal köszöntött, amit soha az életben nem fogok elfelejteni. – idézi a brit Metro a nő szavait, aki a kullancscsípéskor még csak öt hónapja volt együtt Bennel, már akkor tudta, hogy számára a férfi az igazi.

– Amikor megkezdődött a rehabilitáció, csak egy cél lebegett a szemem előtt: az esküvőnkre talpra akarok állni, és magam akarok Ben elé sétálni az oltárhoz. 

Louise óriási szerencséjére nem szenvedett maradandó agykárosodást, így valóban csak az akaraterején múlott, hogy célját elérje. Idén július 21-én a szerelmesek Bournemouth egyik kis kápolnájában örök hűséget esküdtek egymásnak, pont úgy, ahogy eltervezték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól