Aktuális

Esküvő helyett temetésre kaptak meghívót a rokonok, sosem hordott menyasszonyi ruhájában temették el kivégzett arát

Bors

Létrehozva: 2019.10.27.

A 35 éves Wendy Martinez alig néhány nappal azután gyilkolták meg, hogy kedvese megkérte a kezét.

Forrás: Facebook

A Washington DC-ben élő Daniel Hincapie hónapokig tervezgette a lánykérést, hogy az a legtökéletesebb legyen. Még egy fotóst is felbérelt, aki titkon megörökíti amint a féri letérdel kedvese elé 2018. szeptember 12-én, és felteszi neki élete legmeghatározóbb kérdését.

Martinez boldogan mondott igent álmai férfijának, és rögtön el is kezdte tervezni az esküvőt. Az első ruhapróbán már túl is volt, ám sohasem viselhette gyönyörű menyasszonyi ruháját.

At my happiest place: home. #happydays,#noplacelikehome

Posted by Wendy K. Martinez on Saturday, July 4, 2015

Hat nappal a lánykérés után, 2018. szeptember 18-án Martinez fáradtan esett haza vőlegényével közös otthonukba. Mint ilyenkor mindig, futni indult, hogy kiadja magából a mindennapi stresszt és kicsit felfrissüljön. Hincapie, míg kedvese a város utcáit rótta, konditeremben volt. Amikor a férfi hazaért este 9 óra körül, a lány még nem volt otthon, ezért küldött neki egy üzenetet, de nem kapott rá választ. Néhány perc elteltével rossz előérzete támadt, és egyre inkább aggódott menyasszonyáért. Az utcán ekkor rendőrautók jelentek meg szirénázva, és a kétségbeesett féri első gondolata az volt, hogy szerelmét elütötték.

Mint kiderült, amíg Hincapie a konditeremben volt, egy idegen férfi megtámadta a kocogó lányt. Többször is nyakon szúrta, átvágva a menyasszony artériáját. A haldokló Martineznek még annyi ereje volt, hogy beszaladjon a legközelebbi gyorsétterembe, hogy segítséget kérjen, de olyan erősen vérzett, hogy a mentőnek esélye sem volt idejében a helyszínre érni.

Wendy Martinez a gyorsétterem padlóján vérzett el, pánikoló idegenek körében.

Hincapie ekkorra már remegett az aggodalomtól, ezért elindult arra a helyre, – két sarokkal odébb – ahol a GPS a lány mobiltelefonját jelezte. Ekkor szembesült a borzasztó valósággal: szerelmét elszakította tőle egy kegyetlen gyilkos.

“They slipped briskly into an intimacy from which they never recovered”- F Scott Fitzgerald ❤️ ✨ #happydays

Posted by Wendy K. Martinez on Saturday, October 21, 2017

A rendőrség hajtóvadászatot indított az akkor még ismeretlen tettes után, akiről egy utcai kamera felvételt készített. A lakosság bevonásával rövid időn belül Anthony Crawfordként azonosították a tettest, és egy közeli parkban le is tartóztatták. Mint kiderült, Crawford a gyilkos fegyvert csupán percekkel a lány megölése előtt lopta el egy boltból. Tettét nem magyarázta meg, a rendőrség szerint véletlenszerűen választotta ki Martinezt áldozatául.

Az összetört család, akik tragikus módon esküvő helyett temetésre kaptak meghívót, nem hagyták, hogy Crawford iszonyú tette megmérgezze a lány emlékét. A gyászszertartáson nem csupán a rokonok, hanem együtt érző idegenek is megjelentek. Wendy Martinezt sosem hordott menyasszonyruhájában helyezték végső nyugalomra.

A fiatal nő tragikus halála annyira megrázta az embereket, hogy egy jótékonysági futóversenyt rendeztek az emlékére.

A szerelem győz, Wendy győzött – feliratú transzparensekkel próbálták felhívni a figyelmet az egyre fokozódó véletlenszerű támadásokra és gyilkosságokra a környéken.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500113
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500113
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500113
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze