Aktuális

Érthetetlen: fejszével végezte ki nejét a százéves

Bors

Létrehozva: 2015.04.07.

Lehet, hogy minden idők legidősebb gyilkosa lett az a százéves férfi, aki alvó feleségét mészárolta le egy fejszével, majd pedig saját magával is végzett.

Szörnyű bűncselekmény rázta meg a New Jersey állambeli kisváros, Elmwood Park lakóit. A hírek szerint ugyanis egy 100 éves férfi otthonában egy fejszével kegyetlenül megölte 88 éves feleségét, majd saját magával is végzett.

A North Jersey Record beszámolója szerint Michael Juskin álmában mészárolta le nejét, Rosaliat, saját életét pedig egy késsel, a fürdőszobájukban oltotta ki.

– Borzasztó szomorú ami történt, az egész város érthetetlenül áll a haláluk előtt. – idézi az amerikai lap a házaspár szomszédját.

A halott idősekre a gyermekük talált rá, de ő egyelőre csak annyit közölt a hatóságokkal, hogy édesapja demenciában, vagyis időskori elbutulásban szenvedett. Arról viszont senki nem tud, hogy miért fordult házastársa, majd saját maga ellen. Akik ismerték Juskinékat, azt nyilatkozták, hogy egy átlagos, nyugdíjas házaspárként ismerték őket, akik gyakran sétálgattak együtt. Mások szerint azonban a férfi korábban már kezelt emelt nejére, így előfordulhat, hogy egy elmérgesedett családi vita torkollott öldöklésbe.

– Amennyire én tudom, Michael nem akarta szedni a demenciájára felírt gyógyszereket, és sokkal jobban szerette a vodkát. A feleségét pedig a lányuk szerette volna magához venni, de inkább mellette maradt. Tragikus ez az egész történet. – monsta egy másik, a párt jól ismerő helyi lakos.

Az ügyben nyomozás indult, így várhatóan még további részletek derülnek ki arról, mi vezetett a kettős halálesethez. Egyébként sajnos nem ritka, hogy 90 év felettiek gyilkolnak. 2011-ben egy 96 éves nő lett minden idők legidősebb embere, akit emberölés vádjával ítéltek el, 2009-ben pedig egy 102 éves asszony ölte meg szobatársát egy massachusettsi nyugdíjasotthonban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145843_auto_resized.jpg
origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713617711
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713617711
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713617711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713617711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713617711
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban