Aktuális

Értelmetlenné tenné a kötelező biztosítást a kormány

mkr

Létrehozva: 2012.11.12.

Napokon belül dönt a parlament arról a módosításról, amely értelmetlenné teheti a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás befizetését. A tervek szerint a jövőben csak annak fizetnének a biztosítók, aki számlát hoz sérült járműve javíttatásáról.

Olyan módosítási javaslatot tett le a parlament asztalára a kormányzat, amely minden szakmai észérvet nélkülöz, ráadásul nemcsak az Európai Unió alapelveivel, de még saját Polgári Törvénykönyvünkkel is ellentétes rendeleteket tartalmaz. Az új rendelkezések szerint ugyanis a kormány meghatározná, hogy csak akkor lehet totálkárt megállapítani egy összetört jármű esetében, ha annak a javíttatási költsége meghaladná a forgalmi érték 80 százalékát. Ráadásul a biztosítók csak akkor fizetnének a koccanások, balesetek során kárt szenvedett autósoknak, ha azok számlával igazolják a javítás költségét.

– Ez teljes nonszensz – szögezte le a Bors kérdésére válaszolva dr. Kovács Kázmér közlekedési szakjogász, biztosítási szakértő. – A totálkár megállapítása eddig egy műszaki és egy közgazdasági tényezőből adódott, vagyis abból, menynyit kellene költeni a kár elhárítására, és az megéri-e a jármű újbóli biztonságos üzemeltetése érdekében. Ha viszont a kormányzat megköti a biztosítási szakemberek kezét, akkor arra kényszeríti az autósokat, hogy mindenképpen megjavíttassák járműveiket, ha a rajta keletkezett sérülés nem éri el a 80 százalékos értékcsökkenés szintjét. Ugyanakkor akik – például a taxis vállalkozások – maguk javíttatják az autóikat, hogyan adjanak számlát a javításról, csak azért, hogy a biztosítók megfelelhessenek a szerződésben vállalt kötelezettségüknek, vagyis megtérítsék a kárt. Ezzel teljesen értelmetlenné tennék a kötelező felelősségbiztosítás befizetését, hiszen maguk a biztosítók sem vállalhatnának felelősséget, vagyis a kötelező biztosítás befizetéséből adódó garancia szűnne meg. Látszik ebből a szakmai alapokat nélkülöző előterjesztésből, hogy a szaktárca sem a Magyar Autóklubot, sem a Magyar Biztosítók Szövetségét (Mabisz) nem kérdezte meg annak elkészítése előtt – magyarázza a szakember.

Maguk a biztosítók sem értik a módosító javaslatot, úgy vélik, ezzel arra kényszerítik az autósokat, hogy minél tovább megtartsanak roncsokat, ahelyett, hogy biztonságosabbra cserélnék összetört autóikat.

– Képzeljünk csak el egy autóst, akinek – mondjuk – 300 ezer forintot érő autójában 230 ezer forintnyi kár keletkezik, és – ha a módosító javaslatot elfogadják – kénytelen megcsináltatni és visszaülni öreg autójába, mert nem cserélheti azt a kártalanítás összegéből újabbra. De az is furcsa elképzelés, hogy valaki egy összetört tízmilliós terepjárót legyen köteles megtartani, mert abban „csak” 7,9 millió forintnyi kár keletkezett. Ilyen nagyságrendű károk esetén a javíttatást nem ítélik racionális döntésnek a kárszakértők, és totálkárosnak minősítik a gépjárművet.

Az autó tulajdonosa pedig a kártérítés összegéből újat vásárolhat – számolt be tapasztalataikról Gilyén Ágnes, a Mabisz szóvivője.

– Az pedig, hogy meghatározzák a totálkár mértékét, még soha, egyetlen országban sem fordult elő az Európai Unióban – hangsúlyozza a szakember.

– Ezzel csak azt érné el a kormány, hogy az egyébként is elöregedőben lévő hazai járműpark tovább vénülne, egyre öregebb és egyre rozogább autók rohangásznának a közutakon. A módosító javaslat másik, jogilag is igen problematikus része szerint a vétlen károsult köteles lenne megcsináltatni az autóját, csakis így kaphatna kártérítést. A tervezett passzus ellentmond a Polgári Törvénykönyvnek, de egy közelmúltban – éppen ebben az ügyben hozott ombudsmani állásfoglalás szerint – magának az alaptörvénynek is. Az alapvető jogok biztosa egyébként épp ebben az ügyben törvénymódosítási javaslattal fordult a nemzetgazdasági miniszterhez – részletezi a Mabisz szóvivője.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144387_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset az M7-esen, óriási a dugó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536121
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536121
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536121
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536121
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot