Amíg a lakosság többsége a világjárvány miatt a szokásosnál is jobban figyel egymásra, addig három ember szó szerint a semmiért képes volt kivégezni a 28-as villamoson egy fiatalt. A 25 éves Sz. Gábor az egyik barátjával és a Pepsi nevű kutyájával utazott a járaton péntek este, amikor az Orczy térnél egy három fős társaság beléjük kötött.
– Már a felszállás után kinézték maguknak a kutyát, Gábor barátja szerint a kinézetére tettek megjegyzéseket és folyamatosan csúfolták. A kötekedés után még hozzá is akartak nyúlni, de a gazdája nem hagyta, s a koronavírusra hivatkozva próbálta hárítani a közeledésüket - mesélte a Borsnak a szerencsétlenül járt férfi lakótársa, Anna. A fiatal nő éppen a támadás napján utazott ki Hollandiába, a gyilkosság előtti pillanatokban pedig még beszéltek is egymással. A pultosként dolgozó srác a többi között arról érdeklődött, hogy milyen volt az első repülőútja. Anna a választ még elküldte neki, de visszacsatolás már nem érkezett. Amikor a barát először meghallotta, hogy mi történt, nem akarta elhinni, ezért felhívta Gábor telefonját, de akkorra azt már a testvére vette fel.
– Teljesen összetört a szívem, leírhatatlan érzések kavarogtak bennem a hír hallatán. Mindig jó kedélyű volt, soha nem ártott senkinek - tette hozzá Anna.
A támadás után a vele utazó barátja próbálta elszorítani a sebét, közben egy utas hívta a mentőt és a rendőröket. De mire kiértek, Gábor már a barátja karjaiban örökre lehunyta a szemét.
A dulakodás közben az áldozat imádott fekete-cser színű törpe pincsere leszökött a villamosról. Számos állatvédő szervezett is keresésbe fogott, de egyelőre sehol sem találják. A Facebookon többen is írták, hogy látták a kis Pepsit, de sajnos ezidáig nem sikerült befogni.
A zsaruk 23 percen belül elfogták az elkövetőket. A nyomozók szerint a 43 éves L. János szúrt, D. Károly pedig bűnsegédként vett részt a támadásban. A 28 éves D. Évát bűnpártolással gyanúsítják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.