Aktuális

Erőszak Kelenföldön: a punkzene hozta össze Patrikot áldozatával

Bors

Létrehozva: 2016.05.05.

<p>Körmeszakadtáig védte magát az a 17 éves lány, akit brutális módon megbecstelenített és megerőszakolt a nála egy évvel idősebb T. Patrik. Vivien jelenleg is a Szent Imre Kórház intenzív osztályán fekszik. </p>

Sz. Vivien egyetlen napja ismerte Patrikot, amikor találkoztak a fővárosban, a XI. kerületi Bikás park környékén. Úgy tudjuk: mindkét fiatal rajongott a punkzenéért, ennek kapcsán ismerkedtek meg az interneten. 

A férfi állítólag randevúra hívta Vivient, aki gyanútlanul elfogadta az invitálást. Egy kommentelő még látta is a párt: „láttam a srácot a lánnyal a téren, a játszótér mellett, szombat este 18 és 19 óra között, a szupermarkettel szemben, a pizzéria és az orvosi rendelő közt. Egyikük sem volt részeg, sem kábult, ültek a padon és beszélgettek. A srác éppen felhívott valakit a mobiltelefonján”. 

Ép ésszel felfoghatatlan, hogy mi történhetett a két fiatal között, aminek hatására Patrik teljesen bevadult, és szinte az ájulásik kínozta Vivient.

Úgy tudjuk: az sem kizárható, hogy Patrik valamilyen eszközt is használt, hiszen Viviennek a belei is megsérültek. Információink szerint olyan fizikai és pszichés sebeket kapott, hogy a rendőrök máig nem tudták még kihallgatni. 

T. Patrikot a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Tettét elismerte, de azzal védekezett: addigra már napok óta részeg volt. A bírósági folyóson begipszelt kézzel ült, ami arra enged következtetni, hogy ő is megsérült, miközben bestiális tettét elkövette. A Bors úgy értesült: nemcsak a keze tört el, hanem testét is karmolások borítják, így valószínűsíthető, hogy Vivien ameddig bírt, küzdött Patrik ellen. 

A férfi Facebook-profiljából kiderül: rajong a punkzenéért, melynek külső jegyeit is magán viseli. Haja tarajba van fésülve, szegecses nyakörvet visel, és olyan pulóvereket hord, melyen kedvenc együttesei vannak feltüntetve. 

Szakemberek valószínűsítik, hogy Vivien, ha fizikailag egyszer rendbe is jön, lelkileg sohasem gyógyul meg teljesen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142857_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze