Aktuális

Erkölcstelennek kiáltották ki a Liliomfi sztárjait

K. Sz.

Létrehozva: 2019.03.25.

Erkölcsi vizsgálatot indítottak Makk Károly ellen, aki Krencsey Marienne-be szeretett bele a legendás film forgatása alatt 1954-ben. Darvas Ivánt is hírbe hozták kolléganőivel, aki akkoriban Tolnay Klári férje volt.

Forrás: Csányi Kriszta

A film- és színháztörténet legendás alakjai tértek vissza a Madách Színház színpadára szombat este a Liliomfi című előadáson, ugyanis a kortárs zenés előadás egyik jelenetében Darvas Iván, Dajka Margit és Sinkovits Imre is feltűnik, igaz, csak korabeli fotókon. A hatalmas sikernek ígérkező előadás rendezője Szente Vajk egyik személyes kedvence az említett zenés jelenet. 

– Mivel vándorszínészekről szól a darab, ezért szerettem volna egy dalban a színháznak és a magyar színjátszásnak adózni egy kicsit, és a leglegendásabb alakjait, illetve az 1954-ben készült film szereplőit visszahozni egy jelenetre a színpadon. Sajnos nagyon sokan kimaradtak így is, akiknek ott lett volna a helyük – mesélte a friss Jászai-díjas Szente Vajk.

A hazai filmtörténet egyik mérföldkövének számító alkotást számos legenda övezi: első statisztaszerepében itt tűnt fel például Latinovits Zoltán. De Dajka Margit nehéz természete is maradandó nyomot ha­gyott a forgatások alatt, s állítólag Ruttkai Éva is nehezményezte, hogy nem a női főszerepet kapta meg, hanem a fogadós Erzsi mellékkarakterét. 

A Rákosi-korszak alatt készülő film a maga könnyedségével egyedülállónak számított, ám a párt nem nézte jó szemmel a színészek erkölcsileg megkérdőjelezhető viselkedését a forgatáson, amiről maga Makk Károly mesélt évekkel ezelőtt egy közönségtalálkozón.

– Egy korabeli újságíró írt a színészerkölcsről cikket és emiatt jelentettek fel. Persze hetekig a Balatonnál forgattunk és kialakultak kapcsolatok, csókolóztunk. (Makk itt ismerte meg Krencsey Marienne-t, akit 1957-ben vett feleségül a szerk.) Az akkori kultúráért felelős miniszter Darvas József vizsgálatot indított ellenünk, jelentettek rólunk. Később a cikk íróját meghívtuk a premierre, leitattuk és végül önkritikát gyakorolt – mesélte Makk a 2013-as felvételen.

Rossz nyelvek szerint a legendás Darvas Iván is közelebb került valamelyik partnernőjéhez, miközben Tolnay Klárival élt házasságban. Mindkettőjük jóbarátja Müller Péter író szerint nem változott semmi a színész életszemléletében a Liliomfi elképesztő sikere után. 

– Nem tudok ilyen mélyen a magánéletükről, nem is az én dolgom. Tizenkilenc éves koromban ismertem meg őket, 1955-ben kerültem oda a Madách Színházhoz, aminek azóta is a tagja vagyok. Akkoriban játszották együtt a Rómeó és Júlia címszerepeit, pedig Klári akkoriban már elmúlt negyvenéves. Hatalmas szerelem volt, Klári életre szóló barátom lett, Ivánnal is jóban lettünk. Én nem tűnt föl, hogy Iván megváltozott volna a Liliomfi sikere után, pedig a kor egyik férfiideálja volt – mesélte a Kossuth-díjas Müller Péter a Bors megkeresésére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713602111
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145248_auto_resized.jpg
ripost.hu

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713602111
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713602111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713602111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713602111
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól