Erika: Savat öntött a nemi szervemre a szeretőm

A szerencsétlen nő képtelen a szexre és vizelet­ürítésre, pedig a támadás óta hat műtéten esett át. A vádlott, egy volt kórházigazgató, mindent tagad.
A szerencsétlen nő képtelen a szexre és vizelet­ürítésre, pedig a támadás óta hat műtéten esett át. A vádlott, egy volt kórházigazgató, mindent tagad.

Felkavaró ügyet tárgyal a Fővárosi Törvényszék, a vádlottak padján egy jól szituált családapa ül, aki a támadás ide­jén még egy budai kórház főigazgatójaként dolgozott.

Injekcióval kábította el

Renner Erika évekig a szeretője volt, ám a nő – mivel a férfi nem akarta elhagyni a családját – szakított vele. A vád szerint ebbe képtelen volt beletörődni a kórházigazgató, aki hónapokig zaklatta Erikát, majd 2013. március 12-én a lakásához ment, és maszkban a nőre támadt. Elkábította egy injekcióval, majd maró savat öntött a nemi szervére és magára hagyta a sokkos állapotban lévő asszonyt.

Hat műtéten esett át

A tárgyaláson kiderült: ellentmondásos a tanúk emléke arról, hogy a támadás idején – egy keddi nap délelőttjén – lát­ták-e a kórházban a főigazgatót. A bíróság további tanúkat és szakértőket hallgat meg, a munkahelyéről időközben eltávolított, életveszélyt okozó testi sértéssel vádolt férfi tagad.
Tegnap a Borsnak nyilatkozott Renner Erika, aki a történtek óta képtelen feldolgozni a szörnyűséget. A nő új párja ol­dalán zokogva beszélt megpróbáltatásairól.

– Eddig hat műtéten estem át, új hüvelyt kell kialakítani, pillanatnyilag sem szexuális életre, sem vizeletürítésre nem vagyok képes, utóbbi problémám miatt egy csövet kellett kivezetni a húgyhólyagomból – mondta megtörten Erika.

Fél, hogy megússza

– A támadóm négy hónapot ült előzetes letartóztatásban, majd miután szabadon engedték, egy alkalommal megjelent a munkahelyemnél. Azóta rendőri védelem alatt állok, de hiába a védelem, én legbelül akkor is rettegek, mert már tudom, ez az ember bármire képes.
A párom a támaszom. Nehéz leírni, micsoda szenvedésen me­gyek keresztül, fizikális és lelki értelemben egyaránt. Rá­adásul a vádlott magas beosztásban volt, én pedig egy senki, gyakran az volt az érzésem, hogy a végén még megúszhatja ezt a gyalázatot. Igazából most sem vagyok biztos az ügy végkimenetelében, csak reményke­dem benne, hogy megkapja a méltó büntetését – törölgette a könnyeit Erika.

Jogi képviselője, dr. Regász Mária indítványozta, hogy a bí­róság rendelje el a vádlott személyiségvizsgálatát.
Az ügyvédnő szerint egy efféle jól eltervezett és kíméletlen számítással végrehajtott cselekményt pszichopátiás személyiség képes megvalósítani.