Aktuális

Erika: Öt éve tartják fogva a lányomat!

Barna L. Norbert

Létrehozva: 2016.08.29.

Tizenhárom éves volt, amikor kisétált mikebudai otthonuk ajtaján. Az édesanya azóta is nyomoz Rebeka után, akit Németországban tarthatnak fogva.

Forrás: AFP

Boros Rebeka Zsófia 2011. október 13-án egy barátnőjével töltötte a délutánt. Csütörtök volt. A 13 éves lány azt mondta a szüleinek, elmennek a boltba, de soha többet nem tért haza. A barátnő másnap jelentkezett: néhány ruháért jött, amiket korábban Rebekának adott kölcsön, de állítása szerint semmit nem tudott a kislányról. A krimibe illő fordulatok ezután kezdődtek.

– Másnap a lá­nyom felhívott. Azt mondta, a barátaival van, és nemsokára hazajön. De kérdezni sem tudtam, bontotta a vonalat – idézi fel Illés Erika. Az ismeretlen szám miatt vissza sem tudta hívni. Erika értesítette a hatóságokat, és csodák csodája, Budapesten meg­találták a lányát. De hiába: Rebeka meg­szö­kött egy X. kerületi gyer­mek­gyűj­tő intézetből, majd az őt szál­lító rendőrautóból: kiugrott, ami­kor megállt a piros lámpánál.

– Valamitől biztosan félt. So­ha azelőtt nem történt ilyesmi – szögezi le Erika. Egy új nyom utalt arra, hogy a kislány a fővárosban  van: egy kőbányai hotelben látták három felnőtt férfival. – Rebi édesapjával rögtön odamentünk. A recepciós letagadta, ám a fotóról két hölgy rögtön felismerte. Aztán addig faggattuk a gondnokot, míg elárulta, Rebekát kivitték az épületből, míg mi ott voltunk.

Minden szülő szeme előtt sö­tét képek peregnek le ilyenkor. Hogy gyermekük olyan helyzetbe került, olyan dolgokra kényszerítik, amikből nincs kiút. Az anyuka tudta, a lánya idősebb lányokkal is barátkozik, egyikük valóban prostituált lett. 

– Teltek a hónapok, Rebi egyszer csak jelentkezett. Egy né­met számról hívott. Azt mond­ta, egy másik lánnyal lakik, haza akar jönni, de na­gyon fél. Tu­dom, hogy be­hálózták, de belegondolni sem merek, mi történt vele. Teljesen tönkremehetett az élete  – fogja el a sírás Erikát. Ennek már négy éve.

Az asszony három éve új életet kezdett Angliában két nagyfiával és kisebb lányával. Rebi húga most lesz 12, és nem telik el nap, hogy ne emlegesse nővérét. Erika szerint a magyar hatóságok sem őt, sem az ügyet nem vették komolyan. – Innentől kezdve hogy indítsak egymagam nemzetközi keresést? – kérdezi.

A Bors megkereste az ORFK-t, ahol arról tájékoztatták lapunkat: Boros Rebeka eltűnése kapcsán a Nagykőrösi Rendőrkapitányság folytat körözési eljárást, ami jelenleg is folyamatban van.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146967_auto_resized.jpg
origo.hu

G.w.M: Edinának Valentin-élete van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147222_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713627021
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713627021
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713627021
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban