Aktuális

Erika: Mikola István rokona öntött le savval

M. S.

Létrehozva: 2016.04.06.

A volt egészségügyi miniszter, jelenleg államtitkár Mikola István unokaöccse az a kórházigazgató, akit azzal vádolnak, hogy szeretője nemi szervére savat öntött. Erika fél, hogy támadója megúszhatja tettét.

Élete legszörnyűbb pillanatait élte át Renner Erika 2013. március 12-én. Az aszszonyra otthonában egy maszkos férfi támadt, elkábította egy injekcióval, majd maró savat öntött a nemi szervére. Erika biztos benne, hogy volt szeretője, a Budai Irgalmasrendi Kórház akkori főigazgatója a támadó, a férfi pere a Fővárosi Törvényszéken zajlik, életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják.

Most pedig az is kiderült: a vádlott prominens rokoni kapcsolatokkal bír.

– Említette nekem, hogy a nagybátyja Mikola István – mondta a Borsnak Renner Erika.

– Tartottam attól, hogy magas rangú kapcsolatai miatt esetleg megúszhatja a felelősségrevonást. Továbbra is ez az aggályom – tette hozzá Erika.

Mikola István az első Orbán-kormány idején egészségügyi miniszter volt, jelenleg pedig biz­tonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár. Telefonon többször kerestük, de eddig nem értük utol. A Renner Erikát képviselő dr. Gregász Mária ügyvéd szerint furcsa, hogy korábban az ügyészség négy hónap előzetes letartóztatás után szabadon engedte a vádlottat, és számos terhelő bizonyíték ellenére megszüntette a nyomozást.

– Ezt természetesen megpanaszoltuk, igen sok munkánkba került, hogy a vizsgálat újrainduljon – ma­gyarázta a Borsnak az ügyvédnő.

A vádlottat képviselő dr. Bánáti János a Borsnak úgy vélekedett: a sértett által indított „példátlan, agresszív és abszurd médiakampányról” van szó. Védence rokoni kapcsolatait nem kívánta kommentálni.
Renner Erika eddig hat műtéten esett át, új hüvelyt kell kialakítaniuk az orvosoknak, pillanatnyilag sem szexuális életre, sem vizeletürítésre nem képes. A per májusban folytatódik.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715018419
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715018419
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715018419
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715018419
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715018419
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?