Aktuális

Erika: Csikorogva jött felém a fékhibás rendőrautó

G. J.

Létrehozva: 2015.07.06.

Inkább az árokba hajtott Érden két rendőrnő, mintsem az előttük álló kisgyerekes anyuka autójába vágódjon. Rossz volt a fékjük, amit előtte már állítólag jelentett a kocsit vezető fôvárosi rendőrnő.

Féktelenül „Ezúton is szeretném megköszönni annak a két rendőr hölgynek, hogy az árokba borulást választották a velem való ütközés helyett! A hátsó ülésen a fiam ült, és a rendőrautónak nem működött a fékje. Köszönöm, hogy a saját épségüket kockára téve előzték meg a szinte elkerülhetetlen balesetet” – ezt írta az a Facebookon Vincze Erika.

Az érdi fiatalasszony két és fél éves kisfiával péntek délelőtt a gyermekorvoshoz indult, de a pár perces út kis híján tragédiába torkollott. Szerinte a két rendőrnő lélekjelenlétének köszönheti, hogy gyermekével nem esett nagyobb bajuk.

– A főútról balra akartam kanyarodni. Vártam, hogy el­menjen a szemből jövő autó. Hallottam, hogy mögöttem csikorog egy kocsi kereke. A tükörben láttam, hogy egy rendőrautó sofőrje félrerántotta a kormányt és az árokba hajtott – mutatta a Borsnak a baleset helyszínét a személyi edző.

 

 

Úgy látta, az egyik rendőrnő megsérült, a másik kisebb zúzódásokkal szállt ki. Tőlük tudta meg, hogy műszaki hiba miatt nem tudtak rendesen fékezni, mivel nem akartak hátulról beléjük hajtani, inkább az árokba kormányozták a kocsit.

– Nagyon hálás vagyok nekik, a kisfiam ott ült hátul. Bele sem merek gondolni, mi történt volna, ha belénk hajtanak. Nekik is szerencséjük volt, mert egy betonfal előtt fél méterrel sikerült megállniuk – tette hozzá Erika.

A helyszínen többen hallották, hogy az egyik rendőr idegesen ismételgette, hogy rossz volt a kocsi fékje, és ezt már többször is jelezte, de nem történt semmi.

A ORFK sajtóosztályán feltettük a kérdést, valóban rossz volt-e a szolgálati kocsi fékje. Csupán azt a választ kaptuk, hogy a balesetben az egyik kolléganőjük könnyű sérülést szenvedett. A balesetet az Érdi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja szakértő bevonásával. A Bors kérdéseire nem válaszoltak. 

Kísért a múlt

Halálos balesetet szenvedett 2010. augusztus 16-án egy tatai motoros rendőr az M1-es autópályán, mert a kopott gumikkal megcsúszott az úttesten. A 33 éves Telegdi Zsolt a baleset előtt jelentette elöljárójának, hogy motorja állapota és a kopott gumik miatt nem tud elmenni Budapestre. Ezután azt a parancsot kapta, hogy menjen Tatabányára és onnan váltson autóra, ekkor szenvedett halálos balesetet.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség végül jogerősen úgy döntött, nem bizonyított, hogy a motoros rendőr a rossz gumik miatt halt meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713608710
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145712_auto_resized.jpg
life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145581_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713608710
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713608710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713608710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713608710
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban