Aktuális

Érdekes: ezek az ősz trendjei

Balajti Péter

Létrehozva: 2016.09.24.

A hűvös és hideg évszak meghatározó anyagairól, szabásvonalairól és viseleteiről már árulkodnak a plazák ruhaüzlet-kirakatai, a smink-, köröm- és frizuratrend terén viszont könnyű elveszni, mellényúlni. Olvasóinknak Barna Alexandra, a Szabó Imre Hair & Beauty értékesítési menedzsere segít eligazodni.

Mattot adnak a szájfénynek

Szem, száj, valamint ruha terén is az áfonya és annak árnyalatai tarolnak. A sminknél főszerephez jutnak a sötétbordón is trendi ajkak, ám az egykor olyan menő csillogásnak búcsút inthetünk, az idei őszi-téli szezonban a matt rúzs hódít, mellette esetleg az enyhén krémes daraboknak juthat csak hely. Egy matt rúzsnál nagyon fontos, hogy megfelelően hidratáltak legyenek az ajkaink. Bátran használhatjuk a kontúrceruzát, idén ősszel a tökéletesen megformázott ajkak a divatosak, csak semmi maszatolás! S míg az arcon a rózsás árnyalatok dominálnak, a szem és a száj környékén a piros, illetve a narancs is feltűnhet. Arra azonban vigyázzunk, hogy a két terület közül csak az egyiknél használjuk a kiválasztott színt, és előtte tegyünk egy próbát, hiszen a piros szemhéj, valamint a narancsszínű száj nem mindenkinek áll jól. Erre jelenthet remek alternatívát a még mindig kedvelt füstös smink, melyhez kizárólag nude színű rúzs passzol idén ősszel.

A szemek fehér és ezüst árnyalatú hangsúlyozása pedig már a körömdivat felé vezet.

Hátrébb a karmokkal!

Minél természetesebb, kerek vagy mandula alakú egy köröm, annál trendibb – ez most a jelszó. Az épített műkörmök helyét a gél-, illetve shell-lakkok vették át. Mivel ezek oldhatóak, leszedésnél nem károsítják a körmöt, szemben a porcelánnal vagy zselével, és akár otthon is megszabadulhatunk tőlük, ha már unjuk a műkörmöket. A körmönként eltérő lakkozás már a múlté, a normál hosszhoz azonos, matt áfonyaszín illik, mely csillogó díszítéssel dobható fel. Ebben arany-, ezüst- és bronzszínű kövek segíthetnek. A kék, neon és pasztell körömlakkokat bátran süllyesszük a fiók mélyére, egyelőre nem lesz rájuk szükség. Ugyanakkor divatban marad a márványos hatás, az ombre, a natúr és a testszínű lakk, visszatér a csíkos minta, továbbá a 90-es évek geometrikus formái.

Megfordul az árnyalat

Hódít a legalább vállig érő, teljesen egyenes long bob, azaz blunt bob, a picit kócos-tépett Messy-bob, az aszimmetrikus long pixie, míg a hosszú és félhosszú hajnál felejtsük el a tépett és fokozatos megoldást: most az egyenesre vágott fazon ­a divat. A merészebbek bátran éljenek a hajtetoválás lehetőségével a tarkón vagy a halánték mögött. Ja, és sokak számára jó hír, hogy újra trendi a frufru!

Hajszínek tekintetében az áfonya mellett a fekete, a vörös, a hideg, a platina és hamuszürke, a réz, tovább a szőke és a barna tincseket egyformán vegyítő, úgynevezett bronde lesz a trend. A szivárvány sokszínűsége helyett legfeljebb két-három, egymáshoz közel álló színt kombináljunk: édes a karamell és csoki, naplementét idéz a vörösből élénk sárgába váltó átmenet, s mesés csavar a fordított ombre, amikor a tőhöz kerül a világosabb és a hajvégekre az egy-két árnyalattal sötétebb szín.

Szőr a teremtés koronáin

Az idei őszi-téli szezonban abszolút trendi a szakáll, melyhez számos divatos megoldás közül választhatnak a férfiak. Tökéletes a félhosszú, kócos hatású Messy-séró, ahogy a zselével elért vizes hatás is. Sokakhoz passzol a hajtetoválás, továbbá a felül hosszú, mindkét oldalon szimmetrikusan rövid, úgynevezett Quiff-frizura is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134808_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713291911
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713291911
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte