Aktuális

Ennél undrítóbb fogyókúrát nehezen tudnánk elképzelni

Bors

Létrehozva: 2017.05.10.

Egy 54 éves essexi családapa, Dave Murphy „vizelet terápiát” tart, amellyel saját bevallása szerint 50 kilót fogyott, és ami topformában tartja őt.

A férfi 2012-ben 30 napon keresztül csak a a saját vizeletéből készült elixírt itta, az elején még berakta a hűtőbe lehűlni, grapefruitlével keverte, de ma már azt sem várja meg, és azon melegében elfogyasztja.

Dave nem csak annak örül, hogy sokat tudott fogyni, hanem hogy „nincs szükségem sok pénzre ahhoz, hogy túléljek”. Ennie sem kell annyit, bevallása szerint „a vizelet segít nekünk csökkenteni azt, amit meg kellene ennünk, mivel mindent tartalmaz, amire az emberi szervezetnek szüksége van”.

Ezek után már meg se lepődünk azon, hogy az arcát is ezzel mossa, mert Dave szerint a pisinél nincs is jobb ellenszere az öregedésnek, a ráncai is eltűntek, mióta ezzel hidratálja magát (kívülről is).

Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy ezek a családapa mondatai, de még hozzátesszük, hogy véleménye szerint fájdalomcsillapításra, szemmosásra, és lábfürdőnek is kiválóan alkalmas a húgy.

Naponta két pohárral iszik meg belőle, akit esetleg ez is érdekel – számolt be róla a Metro.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139848_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713431711
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140240_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A gyermekoltás-ellenesek mozgalma felsejlik a Mi Hazánk neve is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713431711
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713431711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713431711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni