Aktuális

Ennél bizarrabb hálószobai fotózást eddig még biztosan nem látott 

Bors

Létrehozva: 2017.07.09.

<p>Nem mindennapi meglepetéssel készült a kanadai Nicole Stein a vőlegényének. A fiatal nő úgy gondolta, egy szexi hálószobai képsorozattal lepi meg párját, Christ a július 1-jei esküvőjük előtt. </p>

A szokásos, beállított fotók után valami egészen meglepő húzással álltak elő, nem mintha azok nem lettek volna elég hatásosak, de inkább a modell egy barátjának ötletét gondolták megvalósítani, így jelmezt húzott. Az illető ugyanis azt mondta, ha hálószobai fotózást vállal, ahhoz kell egy jelmez, hogy igazás különleges legyen.

Éppen ezért meg is tette, és magára kapott egyet, de nem akármilyet ám, hanem a leendő férje T-Rex kosztümét. S ugyan a dinógúnya igencsak nagy volt rá, azért ő megpróbált csábítóan vonaglani benne az ágyon, de leginkább egy fészkelődő kukachoz hasonlított. A jelenet pedig annyira nevetséges volt, hogy alaposan meghosszabbította a munkaidőt, számolt be a Huffingtonpost.

A dinoszaurusz néhány képen csak egy nyakláncot visel, abban helyezkedett erotikusan. Szerették volna fokozni a hatást néhány kacér, vetkőzős képpel, de a dínó keze sajnálatosan túl rövidnek bizonyult ennek vérehajtásához.

– Minden kocka után le kellett állnom, mert képtelen voltam röhögés nélkül kibírni – mondta a jó hangulatú fotózásról Kissy Spicer, a menyasszony fényképész barátnője

S hogy mit szólt a vőlegény a meglepetéshez? Aki egy ilyen jelmezt tart bármilyen okból is a szekrényében, talán hűlt el különösebben a bizarr képek láttán sem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689614
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088749_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689614
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten