Aktuális

Ennél a váratlan esküvői vendégnél nincs oltáribb – fotók

Bors

Létrehozva: 2017.02.27.

Más kérdés, hogy mit gondolhat erről az ifjú pár...

Amikor egy nő az esküvőjét tervezi, az esetek jellemzőbb részében szeretné, ha A nagy nap róla szólna, a jobbik verzióban is legalább ötven százalékban. Azt nem tudjuk, hogy az alábbi menyasszony miként vélekedik a történtekről, de a mosolyát tekintve a váratlan vendég felbukkanása egyáltalán nem szegte kedvét. Már persze miért is szontyolította volna el, amikor a fénykép készültekor még halvány gőze sem volt arról, hogy a fotó vírusként terjed majd a neten. A trolloknak hála pedig már közel sem övé a főszerep, de talán ez egy ilyen különleges vendég megjelenése mellett érthető is.

A szerelmesek Connecticutban, a Mystic Seaport tengerészeti múzeumban tartották a ceremóniát közvetlenül az akvárium előtt. Azt nem tudni, hogy a beszéd melyik részénél, de váratlanul felbukkant egy beluga vagy fehér delfin is, hogy megvizsgálja, mi folyik otthona mellett; ezzel pedig emlékezetessé tette a napot, az ifjú páron kívül a fél világ számára is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138292_auto_resized.jpg
origo.hu

Mágneshorgászok vizsgálták a magyarországi vizeket; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713411910
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17100163_auto_resized.jpg
life.hu

Kiderült az igazság: Ezért siettek bejelenteni Katalin hercegné diagnózisát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136436_auto_resized.jpg
vg.hu

Focistafizetések: a nettó átlagbér háromszorosát keresik havonta a magyar másodosztályban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713411910
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713411910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713411910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713411910
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni