Aktuális

Éneklő szobrot kaphat magyar rajongóitól Freddie Mercury

Kóré Károly

Létrehozva: 2019.12.27.

Budapestre, a Duna-partra álmodta meg Mercury szobrát egy magyar rajongókból álló csoport. 

Magyarországon adott először koncertet a legendás Queen együttes a szocialista országok közül még 1986-ban. A zenekar lemondott a nekik akkor már bőven kijáró sztárgázsiról. Miután megtudták, hogy hazánkban akkoriban mennyi volt egy átlagember keresete, a ma­gyar pénztárcákhoz igazították a jegyárakat. Ez a gesztus már önmagában elegendő volt ahhoz, hogy a magyar nép szívében különleges helyet foglaljon el a brit együttes – így gondolja Gyarmati Arnold építési vállalkozó is, aki egész életében rajongott a csapat frontemberéért, Freddie Mercuryért.

– Nem kérdés, hogy ő minden idők legjobb énekese. Bár már huszonnyolc éve halott, sehol sem feledik. Gyerekkoromban az ő posztereivel díszítettem a szobámat, és igyekeztem begyűjteni minden róla szóló, itthon megjelent cikket. Felnőtt fejjel is jelentős szerepet tölt be az életemben: rendszeresen szervezek olyan tehetségkutató versenyeket, amelyeken az ő dalai csendülnek fel – magyarázta Arnold, és elárulta, már több önkormányzattal felvette a kapcsolatot a szobor lehetséges helyérôl, ezért bátran kijelentheti: elvi támogatást már kapott komoly helyekről.

– Amikor a Queen ná­lunk járt, több napot Budapesten töltött. Bécsből érkezett hajóval, ezért is gondoltunk arra, hogy a legméltóbb hely talán a Dunakorzó lenne. Az énekes egyébként Szentendrén is járt, ahol felkeresett egy ré­giségboltot, de megtekintette a Halászbástyát és a Hungaroringet is. Már elkészült a szobor koncepciója: mint köztudott, Freddie egy igen megható gesztust tett nemzetünknek, a kezéről olvasva megtanulta az egyik legismertebb népdalunkat, a Tavaszi szél vizet áraszt címűt, hogy azt aztán a jelen levő ezrekkel együtt énekelje el. Nem lehet kérdés, hogy a bronzból készítendő alkotásnak ezt a jelenetet kell ábrázolnia – szögezte le Gyarmati.

A vállalkozó bízik abban, hogy a szponzorok és az alkotás helyszínét végül biztosító önkormányzat támogatásával az el­képzelése hamarosan megvalósulhat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701324
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!