Aktuális

Énekesnők mondtak le díjaikról Fábián Juli javára

Bors

Létrehozva: 2018.08.22.

<p>Meghatóra sikerült az idei Petőfi Zenei Díjátadó, ahol most először posthumus díjat is adtak át. Az év női előadó kategória jelöltjei ugyanis Fábián Julinak ajánlották a díjat.</p>

A STRAND Fesztiválon tartották az idei Petőfi Zenei Díjátadót. A bronzból készült Petőfi-szobrokat pedig a kilenc kategória győztesei - köztük Pápai Joci - vihette haza. A díjátadó igazi show-val indult és záródott is. A kétórás műsor alatt ugyanis egyedi produkcióval lépett színpadra a Cloud9+ és Járai Márk, a Kelemen Kabátban, Ákos, a brit vilgsztár: Sigala, a Nagy-Szín-Pad! 2018-as győztese, az Apey and the Pea, A DAL Akusztik verseny közönségszavazásának győztese, a Leander Kills, a végezetül pedig 100 dögös bombázó „üldözte“ a színpadon a Wellhello csapatát.

A díjazottak között természetesen Fluorék is ott voltak, akik Az év koncertje díjat nyerték el, de Pápai Joci Origoja is tarolt, és Az év dala lett.

–Elmondhatatlanul boldog vagyok és őszintén mondom, nem számítottam a díjra. Éreztem, hogy sok erő van az Origoban, de hogy ennyi, azt sosem gondoltam volna. Elképesztően hálás vagyok a rajongóknak, és a szakmai zsűrinek is az elismerésért - mondt a Borsnak az énekes, aki egy nap elteltével sem ocsúdott fel a kellemes meglepetésből.

A legnagyobb meghatottságot azonban  "Az év női előadója“ kategória négy jelöltje, Lábas Viki, Rúzsa Magdi, Schoblocher Barbara és Sena  gesztusa. A négy előadó ugyanis pár héttel ezelőtt felkereste a Petőfi Zenei Díj 2018 szervezőit, hogy a tavaly decemberben elhunyt Fábián Juli javára lemondjanak jelölésükről. Ezt látva a Petőfi Rádió, az M2 Petőfi TV és a VOLT Produkció úgy döntött, idén posthumus díjat ad át ebben a kategóriában, amelyet Fábián Juli édesanyja vett át Vaszily Miklóstól, az MTVA vezérigazgatójától. A jelöltek pedig az énekesnő emlékére a Like a Child című dalát adták elő.

A Petőfi Zenei Díj 2018 díjazottjai:
 
Az év zenekara: Halott Pénz
Az év videoklipje: Rúzsa Magdolna - Mosd Fehérre
Az év női előadója: Fábián Juli
Az év koncertje: Wellhello, “A hentesék”, 2017.06.07., Budapest Park
Az év férfi előadója: Lukács László
Az év felfedezettje: Follow the Flow
Az év DJ-je: JumoDaddy
Az év dala: Pápai Joci - Origo
Életműdíj: Tátrai Tibor

Az idei STRAND Fesztiválon egyébként fellép többek között a Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, Rag n Bone Man, Fritz Kalkbrenner és a Petőfi Rádió legtöbb magyar kedvence. Szombat este a Halott Pénz nagykoncertje, valamint a 90-es évek legnagyobbjait felvonultató buli zárja, a SNAP!-el a főszerepben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132625_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713244213
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133197_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132652_auto_resized.jpg
vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713244213
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120112_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe