Aktuális

Emilio meggazdagodhat az angol bakin

F. Zs.

Létrehozva: 2019.10.18.

Már egy szemfüles nyelviskola is a zenész halandzsa angoljából húz hasznot. A tanfolyamot úgy hirdetik, hogy köszönik Emiliónak az elhíresült videót, azóta a tanulóiknak nincs gátlásuk megszólalni.

Talán Emilio sem gondolta volna 2014 nyarán, hogy egy pillanatnyi „üzemzavar” ilyen lavinát indít majd el, mint amit napok óta tapasztalhatunk, de valószínűleg most már ő sem bánja. A jelek szerint ugyanis többet profitál, mint amennyit veszített ezzel. 

A kiváló muzsikus a Gitano Live zenekar kíséretében lépett színpadra az M1 SzerencseSzombat című műsorában, ahol a produkciója a Kool & The Gang zenekar Get Down On It című slágere volt. A szövege nem sikerült tökéletesre, a zenész valószínűleg elfelejtette hirtelen, ezért halandzsát adott elő, amit Ganxsta Zolee egy privát videóban parodizál ki.

A videó villámsebességgel tarolta le a netet, alig van ember az or­szágban, aki ne látta volna még. A poénra a legügyesebb marketingesek azonnal lecsaptak, köztük egy nyelviskola is, amelynek a diákjai a hírek szerint azóta nem szoronganak megszólalni angolul, mióta Emiliót énekelni hallották…

Hogy ez az egész történet hogy hat lelkileg a zenészre, nehéz kitalálni, hiszen Emilio az­óta sem szólalt meg a témában, lapunk munkatársának is azt mondta a megkeresésünk után, hogy nem kommentálja a történteket. 

A Bors információi szerint kivár. És igaza is van, mert van mire. Emilio dalainak a You­Tube-letöltései az elmúlt napokban megsokszorozódtak, az elhíresült dal például öt éve van fent a zenemegosztó csatornán, ez alatt az idő alatt alig volt háromezer letöltés, az utóbbi egy hétben viszont felugrott ez a szám 422 ezerre (a letöltések után pénzt kap). Úgy tudjuk, hogy a felkérések száma is megnőtt, hiszen óriási az érdeklődés Emilio produkciójára.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei