Aktuális

Emiatt kellett több ezer embert kilakoltatni az életveszélyes toronyházakból Londonban

Bors

Létrehozva: 2017.06.24.

Öt épület nyolcszáz lakásából költöztették ki péntek éjjel az ott lakókat Londonban, mert a szakértői vizsgálatok szerint az érintett toronyházak épp olyan tűzveszélyesek, mint a múlt héten kigyulladt, és leégett Grenfell Tower. Az öt, húsz emeletesnél magasabb lakóház külső és belső szigetelése is erősen éghető műanyagból készült, amely egy esetleges tűznél nem hogy megfékezi, de segíti a lángok továbbterjedését. A több ezer lakóval péntek este fél kilenckor közölték, hogy el kell hagyniuk otthonaikat, és csak a legszükségesebb holmikat vihetik magukkal. Az átmenetileg hajléktalanná vált bérlőket iskolákban kialakított tömegszállásokon helyezték el.

– A Grenfell tragédiája mindent megváltoztatott, nem vállalhatunk újabb kockázatot – közölte péntek este a Camden-i városi tanács elnöke, Georgie Gould, aki maga is jelen volt a helyi Chalcot Estate nevű húszemeletes bérház kiürítésénél. A Chalcotból több mint 4000 ember került tömegszállásokra, de 83 lakó megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó elhagyni az otthonát.

Sosem tudják azonosítani a holttesteket

Még mindig halottak tucatjai lehetnek a múlt héten kiégett Grenfell Tower üszkös romjai között – állítja a tűzvizsgálatot vezető szakértő. Az eddig hivatalosan elismert 79 áldozat között szerepelnek az eltűntként nyilvántartott lakók is, a szakemberek szerint egyre valószínűbb, hogy hiába keresik őket.

– A mentőalakulatok minden felismerhető holttestet kihoztak az épületből, de még több tucatnyi elszenesedett emberi maradvány lehet benn, akiket soha nem fogunk tudni azonosítani – mondta a Scotland Yard vezető nyomozója, aki szerint az épület átfésülése még egy évig is eltarthat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708220
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708220
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708220
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek