Aktuális

Emiatt a belvárosi bérház miatt áll a bál

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.08.30.

Forrás: Kriskovics Antal

Százéves szecessziós ház eshet áldozatául a budapesti Józsefváros rehabilitációjának. A napokban jelent meg az Indexhez tartozó Urbanista blogon, hogy a VIII. kerületi Bókay János utca 43. szám alatti, háromszintes épületet a Corvin-negyed felújítása miatt lebontanák.

A hivatalos magyarázat szerint túl keskeny az utca, amit csak úgy tudnak szélesíteni, ha a romos állapotban lévő épületet leradírozzák a térképről. Az egyik környékbeli viszont a Corvin-negyed blogon hevesen reagált az urbanistás bejegyzésre. A városvédőket álszentnek, a ház lebontását szükségszerűnek nevezte, mivel az épület és környéke évtizedek óta a nyomor és a züllés mintaképe.

A józsefvárosi lakó szerint az új építésű, modern házak vonzóbbá teszik majd a kerületet azok számára, akik eddig messziről elkerülték a drogdílerek és prostituáltak uralta városrészt. A Bókay János utca 43. lebontását évek óta tervezi a VIII. kerületi önkormányzat, és most minden jel arra mutat, hogy ezt tető alá is hozzák. Zárt ülésen már a bérlők bérleti jogviszonyának megszüntetéséről is tárgyaltak.

A Pest és Buda blog információi szerint korábban már próbálták műemlékvédelem alá helyezni a házat a homlokzaton található művészi jegyek miatt. Főképp, hogy a 43-as szám környékén több régi ingatlant is azelőtt elbontottak, hogy műemléknek nyilvánították volna őket. Az önkormányzat állítólag a homlokzaton található, művészeti szempontból értékes elemeket az újonnan épült ingatlanon hasznosítaná újra. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142662_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713497112
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713497112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713497112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze