Aktuális

Emberek közé engedték, aznap kiirtott egy családot

Bors

Létrehozva: 2016.02.03.

Az osztrák Werner Kniesek gyerekkora óta vágyott arra, hogy a puszta élvezetért gyilkolhasson. Saját anyjával kétszer próbálkozott, miután pedig kiengedték, azonnal kinézett magának egy villát, ahol egy özvegy lakott a gyerekeivel. Az Ausztriát a '80-as években lázban tartó esetet most Bene László és az ő esetleges szabadulása miatt elevenítjük fel.

Mint megírtuk, márciusban kiengedhetik az ország legkegyetlenebb gyilkosát, Bene Lászlót, akit társával - az azóta a börtönben öngyilkosságot elkövetett Donászi Aladár - többek közt a skálás gyilkosságért ítéltek húsz évre. Ez az idő letelt, Bene pedig márciusban akár feltételesen szabadlábra kerülhet.

Bene László - aki úgy fogalmazott: azért van börtönben, mert a bűntársával tíz embert “megpisztolyoztak” és ezekből négy meghalt - korábban azt mondta, ha újrakezdhetné, ugyanezt csinálná. Bene azt is kijelentette, nem bánta meg a gyilkosságokat, lelkiismeret-furdalása sincs miattuk. 

Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy szabadulása után újra gyilkolni fog, de volt már hasonló eset a kriminalisztika történetében, méghozzá nem is olyan messze tőlünk, az ausztriai St. Pöltenben.

Még a macskát is kivégezte

Werner Knieseket először 16 évesen ítélték el, mert meg akarta ölni saját anyját. Két év rehabilitáció után újra próbálkozott. Sikertelenül ugyan, de természetesen megint lecsukták. Újra szabadult és még aznap kiirtott egy egész családot.

Az eset 1980-ban történt, három évvel később pedig Gerald Kargl rendezésében és Erwin Leder főszereplésében Angst címmel zseniális film is született belőle.

Kniesek elmondta, a börtönben végig az volt a terve, hogy ha kijön, ölni fog. Konkrét tervei, célpontjai azonban nem voltak, egyszerűen csak az élvezetért akart gyilkolni.

Ha kiszabadul, újra ölni fog

A százhalombattai rémként elhíresült Balogh Lajost négy ember megöléséért ítélték el. 1995-ben kapott életfogytiglant, ami akkor azt jelentette, 25 évig ül majd rács mögött. Pár éve egy interjúban konkrétan azt mondta: ha kiszabadul, újra ölni fog, és legelőször a saját anyján akar bosszút állni. 

A férfi szabadulása után azonnal St. Pöltenbe utazott és kinézett magának egy villát, amiben egy Gertrud Altreiter nevű középkorú özvegy élt lányával és kerekesszékes fiával. Miután Kniesek betört, csak a mozgássérült fiút találta otthon, akiről azonnal tudta, hogy meg fogja ölni, de ezt az élvezetet csak későbbre tartogatta.

Megvárta, amíg az özvegy és a lánya hazatér a bevásárlásból. Áldozatait először megkötözte, fojtogatta, aztán két külön szobába cipelte őket. Megölte a fiút, a holttestet pedig megmutatta az anyának. A lánnyal szörnyű kínzások után végzett, de még a család macskáját is kivégezte, mert idegesítette, hogy olyan keservesen nyávog.

Az özvegyet begyógyszerezte, amivel állítása szerint azt akarta elérni, hogy “tovább maradjon életben”.

Kniesek a tárgyaláson elmondta, gyerekkora óta érez késztetést a gyilkolásra, és nem nyugszik soha, újra és újra vágyakozik, hogy kioltsa valaki életét.

Ennek a férfinak tehát megadták az esélyt arra, hogy újra beilleszkedjen a társadalomba, de neki esze ágában sem volt normális emberré válni. Nem tudjuk, mi lesz Bene László ügyében, de úgy gondoljuk, Werner Kniesek története talán tanulságos lehet.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088105_auto_resized.png
origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711704014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17074131_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711704014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711704014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek