Aktuális

Élve temette el félholtra vert alkalmazottját egy cégtulajdonos

Bors

Létrehozva: 2018.08.24.

Forrás: Facebook

Az angliai Richard Spottiswood autószerelőműhely-tulajdonos különös kegyetlenséggel végzett 24 éves alkalmazottjával, Darren Bonnerrel.

Spottiswood először szinte halálra verte a fiatal férfit, majd elrángatta a közeli erdőbe, ahol egy frissen ásott gödörbe dobta a súlyosan sérfült fiatalt, és otthagyta.

Áldozata lemeztelenített, félig betemetett testére másnap reggel raláltak rá Creswell települése közelében. Ekkor még életben volt, azonban soha többé nem tért magához. Tizenhat nappal később, a kórházban érte a halál. Mindez tavaly nyáron történt. A hatóságok úgy hiszik, hogy a két férfi drogok miatt veszett össze, feltehetőleg Bonner többször is átverte főnökét, aki miután rájött a csalásra, bosszút állt a fiún.

A 34 éves tettes a súlyos testi sértést ugyan elismerte a newcastlei bíróság előtt, de a gyilkosságot határozottan tagadta. Spottiswood barátnőjét, a 30 éves Lucy Burnt is gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozás első szakaszában, ám kiderült, vér nem tapad a kezéhez. Hazugságaival azonban erősen hátráltatta a nyomozást, hiszen mindent tudott barátja mocskos ügyleteiről és a gyilkosságról, így emiatt hamarosan felelnie kell az igazságszolgáltatás előtt.

Chilling selfie of three friends taken hours before one was murdered

Garage boss attacked worker after believing younger man 'double crossed' him The 34-year-old dumped victim in remote woodland and left him for dead After passer-by found dying man, killer is jailed for at least 22 years Chilling selfie shows Bonner with Spottiswood and his girlfriend just hours before killing A chilling selfie showing three friends smiling together was taken just hours before one of them 'choked the life' from another then dumped his body in a shallow grave.

Spottiswood életfogytiglani börtönbüntetést kapott, legkotábban 22 év múlva szabadulhat a rácsok mögül – írja a Daily Mail.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578423
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578423
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól