Aktuális

Eltűnt villanyszerelők: NASA-műholdért kampányol Mácsik Zoltán családja

Bors

Létrehozva: 2019.06.20.

Ahogyan a szlovák oknyomozó újságíró, Ján Kuciak megölésével kapcsolatban, úgy az eltűnt villanyszerelő, Mácsik Zoltán megtalálásában is be lehetne vetni a NASA műholdjait - vélekedik a tavaly kámforrá vált férfi családja.

Minden követ megmozgat a több mint egy éve nyomtalanul eltűnt Mácsik Zoltán családja, hogy kiderüljön, pontosan mi történt a családfővel. Ahogy arról többször is beszámoltunk, a villanyszerelőként dolgozó férfi tavaly márciusban találkozott az egyik munkaadójával, aki tartozott neki. Zoltánt azóta nem látták, az építkezési vállalkozót azonban egy hét múlva letartóztatták. É. Imrét Mácsik mellett a négy éve kámforrá vált Orlik Vilmos megölésével is meggyanúsították. Egyikük holtteste sem került még elő.

A mosonmagyaróvári férfi családja sosem adja fel a reményt, s most az otthonukban beszéltek arról, szerintük hogyan lehetne felkutatni Zoltánt. A felesége mondanivalóját változtatás nélkül közöljük:

„Ami az én férjem, Mácsik Zoltán ügyében és általában az eltűnéses ügyek körül folyik az egyszerűen elszomorító! A férjemről közel másfél év után nem tudunk semmit. Zoli élete és sorsa 2018 március 31-én 20-25 perc időintervallumban dőlt el. Nekünk pont ez hiányzik.

Tavaly nyáron indítványt nyújtottunk be annak vonatkozásában, hogy az időintervallum és a helyszín ismeretében megkapjuk a műholdas felvételeket. Ezzel kapcsolatban a mai napig semmilyen írásos választ vagy elutasító határozatot többszöri kérésünk ellenére sem kaptunk.

Érvelésünkben a szlovák újságíró gyilkosság példáját hoztuk fel, ahol a hatóság a NASA műholdas felvételek alapján tudta beazonosítani az elkövetőket és így oldotta meg az ügyet, mely alapján végül egy bűnözői hálózathoz is eljutottak. Véleményünk szerint a mi esetünkben sem zárható ez ki.

Ebből adódóan szeretnénk segítséget kérni a felsőbb szervektől, az igazságügyi minisztériumtól, a belügyminisztériumtól vagy akár a miniszterelnök úrtól, hiszen ők is családapák, mint ahogy az én férjem is az, hogy a műholdas felvételeket megkaphassa a nyomozó hatóság, amely alapján kiderül végre, hogy abban a 20-25 percben mit tettek, és mi történt a férjemmel.

Azt már régóta úgy látjuk, hogy beismerő vallomás hiányában megoldás a műholdas felvételek jelentenének és az sem kizárt, hogy Orlik Vilmos is meglenne. Ezzel párhuzamosan írásban megkerestük az amerikai, az orosz, a kínai és a japán nagykövetséget is, hogy az érintett országok között milyen lehetőség van a műholdas felvételek kikérésére. Ezen felül megkerestük a Google-t is, továbbá keresünk további olyan lehetőséget is, hogy kinek lehet még olyan műholdja, amelyik 2018. március 31-én a bűncselekmény helyszíne fölött járhatott és segíthet.

A férjem vagy a holtteste a mai napig nincs meg, ezért a felkutatását és keresését továbbra sem adjuk fel! Megkerestünk hivatásos szervezetet, hogy segítsenek, erre még várjuk a választ. Ha segítenek, akkor egy nagyszabású és nagy területre kiterjedő kutatás lesz, amelyre példa szerintem még nem volt Magyarországon.

Azt szeretnénk még kérni, hogy aki velünk együtt érez, illetve a többi eltűnt vagy eltüntetett ember sorsával, kérjük viseljen vagy tegyen ki valahova egy piros szalagot vagy masnit. Köszönjük!”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720216
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720216
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720216
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét