Aktuális

Eltűnt villanyszerelők - Mácsik Zoltánt siklóernyővel keresik

L. B.

Létrehozva: 2019.07.02.

<p>Bemérték az óvári férfi mobiltelefonját.</p>

Minden követ megmozgatnak a tavaly március 31-én kámforrá vált Mácsik Zoltán szerettei, hogy minél előbb előkerüljön a családfő. Próbálkoztak elő láncos kereséssel, s egy ha­lottlátóval is konzultáltak már, most azonban egy égi segítséget is tudtak maguk mellé állítani.

A mosonmagyaróvári villanyszerelő felesége a közelmúltban megkérte az országban egyedüliként siklóernyős személykereséseket is végző Rendes Róbertet, hogy fésülje át azt a terepet, ahol nagy valószínűség szerint a férjét eltüntették. A 66 éves férfi egyből igent mondott, s kétszer már repült is Zoltánért.

Gyanús helyeket kutat 

– Egyszerre öt órát tudok a levegőben eltölteni. Alapvetően 300 méter magasságban közlekedem, de adott esetben akár tíz méterre is le tudok ereszkedni. Fentről mindent sokkal jobban látni, egy kukoricamezőben fekvő állatot is könnyedén kiszúrok. A gyanús dolgokat pedig jó nagy felbontásban rögzítem – magyarázta a Borsnak Róbert, aki 2011-ben szállt fel először egy férfi kutatására. A rendőröktől akkor megkapta a mobilos cellainformációkat, ami nagyban leszűkítette a terepet, egy héten át folyamatosan dolgozott, de az eltűnt férfi végül holtan került elő. Ezután a Téti Polgárőrség megkereste, így azóta a szervezet kötelékében is végzi a kereséseket. Most azonban fontosnak tartja leszögezni: a Mácsik családnak önszántából, magánemberként nyújt segítséget.

Tanya körül keresi

– A vállalkozó ikrényi tanyájának közelében rengeteg olyan hely van, ami alkalmas lehet az em­berek ellentüntetésre, így először arra veszem az irányt, aztán a szigetköz felé folytatom – tette hozzá az egyébként villamosmérnök pilóta. Mácsik Zoltán családja nagyon hálás az újdonsült segítőjüknek. 

Az osztrák telefon jele

Mácsik Zoltánnál két telefon volt az eltűnésekor. Legfrissebb információink szerint a férfi osztrák számát sikerült bemérniük a rendőröknek, a készülék egy közeli telefontoronyra adott jelet utoljára. Az átfésülésre váró te­rület azonban így is óriási.

A rendőrök korábban szinte teljesen felforgatták a környéket, az emberöléssel gyanúsított vállalkozó ikrényi tanyáját többször is felásták, de drónokkal és búvárokkal is próbálkoztak már. É. Imrét Mácsik Zoltán mellett Orlik Vilmos megölésével is meggyanúsították. Egyikük holtteste sem került még elő. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144387_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset az M7-esen, óriási a dugó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot