Aktuális

Eltűnt villanyszerelők – Elképesztő sztorival védi magát a gyanúsított

L. B.

Létrehozva: 2019.08.13.

Tizenhat börtönben töltött hónap után múlt pénteken házi őrizetbe került az eltűnt villanyszerelők megölésével gyanúsított építkezési vállalkozó. Éles Imre tegnap győri otthonában adott interjút a Bors munkatársainak, és egy meglehetősen furcsa történettel állt elő. Meglepetésre azt állítja, nem ölte meg őket, ellenkezőleg: segített nekik eltűnni.

Hogy érzi magát, mi volt az első dolga, miután hazatért?

Átöleltem a feleségemet, aztán megkóstoltam a várva várt lecsót, amit nekem készített.

Miért vállalta az interjút?

Szeretném az ártatlanságomat bebizonyítani, az ellenem felhozott vádak ugyanis alaptalanok.

Mácsik Zoltán tavaly március 31-én tűnt el, miután önnel találkozott egy abdai benzinkúton. Mi történt azon a reggelen?

Reggel hatra beszéltünk találkozót, de már hajnali kettőkor felébredtem. Egy közeli utcában átpakoltam néhány villanyszereléshez használt eszközt egy másik autóba, amikor három sötét ruhás, nagydarab férfi jelent meg mögöttem. Azt kérdezték, nálam van-e az a pénz, amivel Zolinak tartozom. Nem hagytak sok választást, átadtam nekik a kilencezer eurót. Egyikük beült mögém, és a parancsára elhajtottunk az ikrényi telkemre. A férfi közben egyáltalán nem beszélt ve­lem, aztán együtt mentünk Zoltán elé.

Mi történt azután, hogy a benzinkútról elhajtottak?

Visszamentünk Ikrénybe, ahol számon kértem Zoltánt, hogy mi volt ez a cirkusz. Feltételeztem, hogy köze van ezekhez az emberekhez. Azt mondta, ugyanabba a helyzetbe került, mint korábban Orlik Vilmos: villanybekötéseket vállalt egy olyan ukrán csapatnak Szlovákiában, akik marihuánatermesztéssel is foglalkoztak. Ő ebből ki akart szállni, de megfenyegették, ha nem csinálja tovább, a családja fogja bánni. Azt mondta, el kell tűnnie, ha életben akar maradni. Ehhez kérte a segítségemet.

És ön segített neki?

Amikor közöltem, hogy nem vagyok hajlandó, a három tagbaszakadt emberből kettő letérdeltetett, egy fegyvert fogtak a fejemhez, és utasítottak arra, hogy segítsek Zolinak. Leszögezték, hogy ne beszéljek erről senkinek, ha nem akarok bajt. Fogalmam sincs, hogy kik voltak azok, de a vallomásomban mindenről beszámoltam. Zoli segített kipakolni az autójából, aztán azt mondták, hogy elmehetek. Arra is utasítottak, hogy a kocsiját és a szerszámait ôrizzem meg, és ne szóljak senkinek erről, ha jót akarok magamnak.

Mácsik Zoltán mellett a négy éve kámforrá vállt Orlik Vilmos megölésével is meggyanúsították. Neki is tartozott?

Vilmost 28 éve ismerem, rengeteget dolgoztunk együtt, sok pénzt kerestünk, egyszer még nálam is aludt, de neki nem tartoztam. Zolit rajta keresztül ismertem meg. Vilmos eltűnése napján kellett volna találkoznunk munkaügyben, de nem jelent meg. Két hétre rá viszont igen. Akkor mondta el, hogy mibe keveredett. Ugyanazt mondta, amit évekkel később Zoltán is. Akkor hagyta nálam megőrzésre a kocsiját, amit egy másik unokatestvéremnél helyeztem el. Azt kérte, senkinek ne szóljak. Egy év múlva ismét megjelent egy nővel, akkor egy munkagépet hagyott nálam megőrzésre. Azóta nem tudom, mi van vele. Zoltán később említette, hogy tartják a kapcsolatot, ő vette át ugyanis a munkái egy részét. Vilmos eltűnése után a rendőrök átkutatták a tanyát. Azt mondták, egy holttestet keresnek.

Ön szerint életben van a két férfi?

Nagyon bízom benne, hogy igen. Akkor végre tisztázódna az ártatlanságom. Az, hogy mikor kerülnek elő, csak a saját döntésük.

A családtagjaik óriási bizonytalanságban élnek. Üzenne nekik valamit?

Olyan emberekkel nem fogom felvenni a kapcsolatot, akiket tanúként meghallgattak az ügyben, és üzenni sem szeretnék semmit.

A beszélgetés során gyakran megemlíti az ikrényi ingatlanját. Mivel foglalkozott ott korábban?

Ha tehettem, mindig kimentem reggel hatkor, hogy ott kezdjem a napom. Az a hely olyan nekem, mint a paradicsom. Házat építettem, ritka növényeket gondoztam, sétáltam a természetben.

A szomszédos telken élő nőnek is nyoma veszett korábban...

Erről már csak a börtönben értesültem.

Egy szavát sem hiszik el

Az 53 éves mosonmagyaróvári villanyszerelő, Mácsik Zoltán családja teljesen felháborodott az Éles Imre által elmondottak hallatán. A megtört feleség úgy gondolja, a gyanúsított csak saját maga alatt vágja a fát.
– Az állításainak minden egyes pontját a saját ellentmondásaival tudom megcáfolni vagy megkérdőjelezni – mondja határozottan Mácsik Zoltánné. – Az egészben az a legundorítóbb, hogy egy bűncselekmény elkövetésével vádolja Orlik Vilmost és a férjemet is. Véleményünk szerint erről pedig csak akkor nyilatkozhat ilyen bátran, ha már biztos abban, hogy az érintettek soha nem kerülhetnek elő, hogy megvédjék magukat. Azaz már nincsenek az élők sorában – tette hozzá megtörten Márta.
Mácsik Adrienn, Zoltán lánya mindvégig bízott abban, hogy az édesapja még életben van valahol, s előkerülhet, de a gyanúsított álláspontját megismerve már biztos abban, hogy apukáját megölték.

Mivel töltötte a börtönben az idejét?

Leginkább tanulással. Elolvastam a Bibliát, és a vallási foglalkozásokra is eljártam, de olaszul is elkezdtem tanulni. Az elején villanyszerelőnek hívtak, de a habitusommal idővel kiérdemeltem a tiszteletet. Nem volt haragosom, és összetűzésbe sem keveredtem.

Fél attól, hogy visszakerül?

Ártatlan vagyok, nem félek. Én a börtönben is boldog voltam. A szívem tele van örömmel, szeretettel és boldogsággal. Tőlem a börtönben maximum azt vették el, hogy a feleségemet nem tudtam átölelni, de mindennap beszéltünk, kéthetente pedig meglátogattak. A gyermekeimnek rengeteg tanácsot tudtam adni bent­ről is.

Mekkora a mozgástere otthon?

A telekhatáron belül bármit csinálhatok. Ma reggel például két órát dolgoztam hátul. Az első este azért volt egy kis ri­adalom, a készülék legalább tízszer azt jelezte, hogy megszöktem, a rendőrök pedig minden alkalommal kijöttek. Persze csak valami technikai hiba volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól