Aktuális

Eltűnt Hunvald rejtélyes honlapja

M. R.

Létrehozva: 2016.12.17.

Furcsa netes oldalt indított a börtönt is megjárt Hunvald György (MSZP), amelyet szinte rögtön le is kapcsolt. A külsőre tetszetős oldal tele volt hibákkal.

Idén júliusban tért vissza az aktív politizáláshoz Hunvald György, akit 2012-ben egy év, hat hónap letöltendő börtönre ítéltek (amit 2009 óta tartó előzetes letartóztatása alatt le is ült), amiért a VII. kerület szocialista polgármestereként hivatali visszaélést, magánokirat-hamisítást és hűtlen kezelést követett el az önkormányzati lakáskiutalások kapcsán. Bár két éve még azt nyilatkozta, hogy kiszáll a politikából, nyáron újra az MSZP erzsébetvárosi elnökévé választották. Egy feltűnően optimista és kezdetleges weboldal pedig azt bizonyítja, hogy immár képviselő-jelöltként készül a 2019-es önkormányzati választásra. A honlapról először csütörtök este adott hírt a 24.hu, tegnap délelőtt azonban már elérhetetlenné vált a weboldal.

Valószínűleg egy nem teljesen kész honlapot élesíthetett a politikus, ugyanis több zagyva és értelmetlen angol szöveg mellett az derült ki belőle, hogy a kerületi szocialisták irodája az észak-írországi Belfastban van.

Csípős

Megújult MSZP-hez megújult politikusok kellenek. A változás arca Hunvald György, de úgy tűnik, a profizmus a régi… Huszti Zoltán

Továbbá feltűnt egy érdekes számláló is, amely szerint bár Hunvaldnak már 66 ezer szavazója van (pedig összesen 54 ezren laknak Erzsébetvárosban), mégis 45-45 ezer férfi és női szavazója van külön-külön. Rá­adásul már 65 ezer fogadóórát is lezavart. Megnéztük a weboldalt készítő cég honlapját, amelyen szintén nehéz kiigazodni. 

A munkatársak menüpontban például mindegyik név alatt a betűtípusok bemutatására használt, teljesen értelmetlen nyomdászati típusszöveg található. Kerestük Hunvald Györgyöt is, de lapzártánkig nem értük el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514210
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514210
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514210
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült