Aktuális

Eltűnt a törpenövésű Zsolt

R. K.

Létrehozva: 2017.08.03.

Váratlanul nyoma veszett egy 25 éves borsodi férfinak. Budai Zsolt július 27-én lépett ki bőcsi otthonukból, azóta pedig hiába keresik, sehol sem találják. A hollétéről szóló információk rendkívül bizonytalanok. Egyesek Hernádkakon látták, ahonnan állítólag Gesztely felé indult, de akad, aki Budapesten vélte felismerni.

Zsolt testi fogyatékossága miatt a keresők fokozott figyelmet kérnek az emberektől. A férfi törpe növésű, testmagassága egy kilencéves gyermekével megegyező. Eltűnését a rendőrségen is bejelentették, de eddig nem akadtak a nyomára. Az egyik hozzátartozója a Borsnak elmondta: nem érti, hogy mi állhat az eltűnése hátterében.

– Utoljára múlt csütörtökön este láttuk. Kissé furcsán viselkedett, alig szólt hozzánk. Semmi sem indokolta viszont, hogy lelépjen itthonról, egyáltalán nem beszélt ilyesmiről – mondta az egyik rokon, Vivien. – Bíztunk benne, hogy valamelyik ismerőséhez mehetett, de ők sem tudnak róla semmit. Semmit nem vitt magával. Párkapcsolata sem volt. Nem dolgozott, általában az egész napot itthon töltötte. Ez kicsit bántotta, mivel szeretett volna dolgozni, de az alacsony termete miatt sehova sem vették fel – magyarázta a hozzátartozó, majd hozzátette: Zsolt alkoholt nem fogyaszt, gyógyszert nem szed, viszont könnyen befolyásolható.

A rövid, fekete hajú férfi eltűnésekor sötétkék nadrágot, fekete pólót és fekete cipőt viselt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól