Aktuális

Eltűnnek a boltokból ketreces tojások

Címkék
tyúktojás

Bors

Létrehozva: 2019.05.22.

Több nemzetközi áruházlánc bejelentette, hogy pár év múlva csak mélyalmos termelésből származó tojásokat fog árusítani. A váltás megdrágítja a reggeli tojásrántottát.<br />

Forrás: Végh István

Magyarországon a boltok polcain lévő tojások 80–85 százaléka ketreces tyúktartásból származik. Az eladások azt mutatják, hogy a vásárlók szívesen röpülnek rá az olcsóságuk miatt ezekre a termékekre, ugyanis ha csak a tartásmódot nézzük, akkor a ketreces tartásnál a mélyalmos nagyjából 12–15 százalékkal, a szabad tartású pedig 40 százalékkal drágább.

– A világon jelenleg az EU-ban a legszigorúbbak a tojástermelésre vonatkozó szabályok, ami a ketreces tartást illeti, itt szabják meg a legnagyobb minimális „férőhelyet” a ketrecben tartott tyúkok számára – kezdte a Borsnak Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke.

– A nagy áruházláncoknak azonban ez már kevés, csak mélyalmos tojásokat szeretnének forgalmazni. A Tesco már bejelentette a váltást, és sorra követi a többi áruházlánc is. A Spar, a Penny, az Aldi és a Lidl is pedzegeti, hogy átáll a mélyalmos tojásokra, nem kér a ketreces tartásból származókból. Az állatvédők által oly fontosnak tartott, egy tyúkra jutó négyzetcentiméter-szám azonban csak egy tényező a termelésben. Vannak például olyan mélyalmos – tehát nem ketreces – tenyésztők, akik évente csak egyszer takarítják ki a trágyát a tyúkok alól, holott a higiéniai előírások szerint a fogyasztóhoz csak tiszta, szagtalan tojás kerülhet, amit előtte tilos megmosni – magyarázta az alelnök.

A szakemberek attól tartanak, hogy az áruházláncok döntése miatt megindul az ellenőrizetlen termékhamisítás: olyan jelölést kapnak a tojások, mintha azokat az új előírások szerint termelték volna. Mert bár például a piacon vagy más üzletekben továbbra is lehet majd árusítani ketreces tartásból származó tojást, a hazai termelők az árujuk döntő részét jelenleg az áruházláncoknak adják el.
Varga János püspökhatvani tojástermelő mindehhez hozzáteszi: a takarmány befolyásolja az ízt, nem a tartás. 

– Nem lesz finomabb a tojás attól, hogy a tyúkokat szabadon vagy nagyobb ketrecben tartják. Az íz és a mennyiség a takarmánytól függ. Ha jól van tartva, ellátva, bárhol lerakja a tojást a tyúk, amikor jön az inger – mondta a Borsnak a szakember.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073581_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713548109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól