Aktuális

Eltitkolta a kórház Marika néni eltűnését

R. K.

Létrehozva: 2017.02.07.

Felháborító nemtörődömség történt az egyik fővárosi kórházban. A nyolcvanéves, Gyálon élő Marikát rendkívül legyengült állapot­ban szállították kórházba, ahol már a betegfelvétel is komoly problémákba ütközött.

Megtagadták a felvételét

– Nagymamámnak órákig nem találtak ágyat helyhiány miatt. A sürgősségi osztály kérte a belgyógyászatot, hogy ott vegyék fel, és kezdjék meg a kezelését. Ott azonban mindezt megtagadta az egyik orvos, ez az ambulánslapon is rajta van. Végül egy fekvőbetegszobában kapott helyet, ahol édesanyám vigyázott rá. Reggel végül elindult dolgozni. Előtte hangsúlyozta a személyzetnek, hogy kiemelten figyeljenek rá, mivel zavaros állapotba szokott kerülni idegen környezetben – mondta 
a Borsnak az idős asszony unokája, Mónika.

Marika nénit reggel nyolckor vizsgálatra vitték. Ennek végeztével azonban senki nem kísérte vissza a szobájába. Hogy innentôl kezdve mi történt, egyelőre nem tisztázott. Ami biztos: az idős asszony eltűnt az intézményből.  

A rendőröknek sem szóltak

– Folyamatosan érdeklődtünk, hogy mi van vele, de egészen egy óráig azt mondták, hogy nincs még vizsgálati eredmény. Ezután szóltak csak, hogy a nagymamám eltűnt, valószínűleg már a vizsgálat után. Egyszerűen eltitkolták, a rendőrséget sem értesítették. Állítólag már a főorvos is végigjárta a kórház területét. Végül este hatkor a rendőröktől tudtuk meg, hogy egy másik kórházban van – magyarázza megtörten Mónika.

Nem tudja, mi történt

Zavarodottságában Marika a távoli Dózsa György útig jutott, ott a járdán elesett, fiatalok segítettek neki. – Sajnos ő semmire sem emlékszik az egészből – fakadt ki Mónika, aki nem érti, hogy fordulhatott elő ilyesmi. – Érthetetlen, hogy a nővérek miért nem figyeltek rá jobban, vagy hogy miért nem kapott karszalagot. Kiderült, hogy súlyos vesebeteg, így jelenleg visszakerült, és az intenzíven kezelik őt. A család már több orvosi műhiba áldozata volt, így nagyon aggódunk, hogy ne történjen vele újabb baj – mondta Mónika.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711674312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711674312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079855_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711674312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei