Aktuális

Elsüllyedt argentin tengeralattjáró: 3000 méter mélyen halhattak meg

D.P.

Létrehozva: 2017.11.24.

Beletörődtek az eltűnt tengerészek rokonai, hogy már nem látják élve szeretteiket. Szinte biztos, hogy felrobbant a jármű.

Forrás: AFP

Dühösek és elkeseredettek az elsüllyedt ARA San Juan tengeralattjáró matrózainak rokonai. Többen az argentin haditengerészet Mar del Plata-i főhadiszállásán követeltek tájékoztatást. Az AFP tudósítása szerint sokan sírva fakadtak, és lemondtak arról, hogy valaha életben látják szeretteiket. „A hatóság nem mondta, hogy meghaltak volna, csak annyit, hogy jelenleg háromezer méter mélyen vannak” – mondta egy nő, akinek a férje szonárkezelő a hajón, ami eleve hatszáz méteres óceáni mélységnek képes csak ellenállni. 

Egy villanyszerelő feleségével viszont közölték: a jármű felrobbant. Korábban a haditengerészet ezt nem ismerte el, annyit mondtak, ha volt is robbanás, azt biztosan észlelték volna. Tegnap már hivatalosan is elismerték, volt ott detonáció, ahol utoljára regisztrálták a tengeralattjárót.

A német gyártmányú San Juan több mint harminc éve szolgált. 2003-ban elkezdték a javítását, de elfogyott a pénz. Évekig állt kettévágva a hajógyárban, ami biztosan nem tett jót a szerkezetének. Az eltűnés előtt ráadásul akkumulátorok hibásodtak meg egy rövidzárlat miatt. Kaiser Ferenc egyetemi docens szerint ez egy tenger­alattjárónál olyan szintű hiba, mint ha egy repülőgépen leállna a hajtómű repülés közben.

A San Juant egy franciaországnyi területen keresik. Ha megtalálják, akkor is két-három napba telhet, amíg vízi úton megérkezik a mentőfelszerelés. A legénységnek már semmi esélye – foglalta össze a szakember.  A San Juan november 13-án indult el Argentína egyik legdélibb pontjáról, Ushuaiából a támaszpontra, a fővárostól 400 kilométerre délre fekvő Mar del Plata felé. Utoljára két nappal később a San Jorge-öböl térségéből, az argentin partoktól 432 kilométerre jelentkezett be.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526812
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor