Aktuális

Elrabolta feleségét egy baranyai férfi – Óriási balhé lett belőle

Bors

Létrehozva: 2018.07.01.

Forrás: Thinkstock (képünk illusztráció)

Akciófilmbe illő módon próbálta megtorolni a baranyai férfi, hogy felesége már mást szeret. A nő új szerelméhez költözött, a férfi azonban egyedül maradt két gyermekükkel a családi házban.

A megcsalt férj elhatározta, hogy a feleségét akarata ellenére is, de visszaviszi a közös házba. Két társával megbeszélte, hogy egyik hajnalban, amikor a nő autóbusszal munkába indul, elkapják a buszmegállóban és autóba rakják.

Így nem találkoznak a nő új kapcsolatával sem. A terv nem sokkal hajnali 5 óra előtt élesedett: elhajtottak a megállóhoz, satufék, majd a férj egyik barátja kiugrott a kocsiból, és a hátsó üléshez vonszolta, ahol a felbőszült férj már nyitott ajtóval várta a nőt. Ezután hazaindultak a férjhez.

Azt nem tudta megakadályozni, hogy a nő útközben ne értesíthesse szerelmét – bár dulakodott vele közben –, ugyanis több SMS-t is küldött neki arról, hogy elrabolták. Az élettárs erre gépkocsiba pattant és hívta a rendőrséget, egyenesen a férfi házához hajtott.

A nő bentről kiabált neki, de a férje nem engedte ki, erre az asszony ököllel beverte a bejárati ajtó üvegét, amire  az élettársa nagy sebességgel behajtott az udvarra a kocsijával.

Erre az apa jelenlévő barátja és gyereke is reagált, felkaptak egy vasvillát és egy vascsövet, aztán ütni kezdték a személygépkocsit. Erre a férfi kitolatott az udvarról, de a nő megmenekült, mert közben megérkeztek a rendőrök.

A tavaly júniusban történt emberrablás miatt a férfi és társai – köztük a gyermeke! – hétfőn áll először bíróság elé a Komlói Járásbíróságon. A személyi szabadság megsértése – amiért egytöl öt évig terjedő börtön is adható – mellett valószínűleg ki kell majd fizetnie azt a 77 ezer forintot, ami rongálási kárként keletkezett felesége szerelmének kocsijában, amikor összeverték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558011
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558011
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól