Aktuális

Először szólalt meg a lány, aki saját szemeit vájta ki - elmondja, miért tette

Bors

Létrehozva: 2018.03.11.

<p>Horrorsérüléseket okozott magának egy fiatal lány. Most beszélt először arról, miért is tette.</p>

Forrás: Instagram

Megrázó vallomást tett a Cosmopolitan magazinnak a Dél-Karolinában élő, húszéves Kaylee Muthart. Neve talán ismerősen csenghet: februárban ugyanis körbejárta a világsajtót a hír, miszerint egy fiatal lány egy templom előtt, bódult állapotban kivájta a saját szemeit. Hiába hívtak hozzá azonnal segítséget, a látását már az orvosok sem tudták megmenteni. Az eset sokakat sokkolt - nem véletlenül. 

“Egy hónappal ezelőtt láttam. Illetve inkább azt kéne mondanom: megvoltak a szemeim, mégsem segítettek észrevenni, milyen veszélyessé is vált az életem. Aztán február hatodikán a világom elsötétült” - kezdi történetét Kaylee, aki tiniként igazi osztályelső volt, ám 17 évesen végül otthagyta az iskolát. Dolgozni akart, később pedig továbbtanulni - tengerbiológia volt az álma -, ezért döntött úgy, jobb ha kimarad, mintha leromlanának a jegyei. Aztán jöttek a drogok...

18 évesen került a kábítószerek csapdájába: először füvezett, majd jöttek a szintetikus drogok. “Drogozás közben a Bibliát tanulmányoztam. Sok mindent félreértelmeztem. Meggyőztem magam, hogy a metamfetamin közelebb visz Istenhez” - mesélte Kaylee, akinek droghasználata mindenkit elüldözött maga mellől. Elköltözött otthonról, de barátait sem bírta elviselni maga körül és persze munkáit sem tudta hosszabb ideig megtartani. “Egy alkalommal közel három napig maradtam ébren, és olyan hallucinációkat tapasztaltam, amikre nem számítottam. Amikor a tükörbe néztem, azt hittem, pattanásokat látok az arcomon. Órákat töltöttem a kinyomkodásukkal. A végén már véreztem. Amikor kitisztult a fejem, megnéztem a videót, amit a szobatársam vett fel, amíg be voltam állva. Teljesen kikészített - a lány, akit láttam, aki csak beszélt és beszélt, annyira különbözött az igazi énemtől.”

Végül 2018 elején - nem sokkal a sokkoló események előtt - bipoláris zavart diagnosztizáltak Kaylee-nél. “Volt értelme. Amikor boldog voltam, szuperboldog voltam, amikor pedig rossz kedvem volt, mély depresszióba zuhantam. Mindez különösen fogékonnyá tett a drogfüggőségre, magyarázták az orvosok.”

Azt hittem, mindenki meghal, ha nem teszem meg

Aztán jött az a bizonyos nap. Kaylee természetesen erről is mesél, bár miután ekkor is drogok hatása alatt állt, csak töredékekre emlékszik. “Emlékszem, azt gondoltam, valakinek fel kell áldoznia valamit, hogy jobbá tegye a világot, és az a valaki én vagyok. Azt hittem, mindennek vége lesz és mindenki meghal, ha nem tépem ki a szemeim azonnal. Nem tudom, hogy jutottam erre a következtetésre, de akkor úgy éreztem, minden kétséget kizáróan ez az, amit tennem kell.”

Azt sajnos pontosan tudjuk, mi lett a húszéves lány hallucinációjának a vége. 

Nem kért a fájdalomcsillapítókból

Bár az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, nem tudták megmenteni Kaylee Muthart látását, aki a lábadozása alatt igyekezett a lehető legkevesebb fájdalomcsillapítót szedni. A brutális események ugyanis rádöbbentették, változtatnia kell az életén, le kell győznie függőségét. Ezt pedig csak tiszta fejjel teheti meg.

Kaylee-t március elején engedték ki a kórházból. Hazaköltözött édesanyjához, ahol megpróbál új életet kezdeni. Egy nap, reméli, az iskolába is visszamehet. Jelenleg azon van, hogy minél több emberhez eljuttassa történetét, és figyelmeztessen a drogok veszélyeire.

“A látásom elvesztése kellett ahhoz, hogy visszatereljen a helyes útra. A szívem legmélyén örülök, hogy most itt vagyok.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088822_auto_resized.png
origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711633813
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711633813
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711633813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány