Aktuális

Élő ember nincs a történelem tíz leggazdagabbja között

M. G.

Létrehozva: 2012.11.11.

Bill Gates hatalmas vagyona csak napjainkban csúcs, a világtörténelem ugyanis tizenegy nála is gazdagabb embert tart számon. Egy angol lap az inflációt is szem előtt tartva állította össze minden idők leggazdagabbjainak listáját.

Ami száz évvel ezelőtt százmillió dollárt ért, az ma 2299,63 milliót tenne ki. Ebbol kiindulva állt össze a történelmi vagyonlista a Daily Mail hasábjain. S mint kiderült, minden idők Krozusainak mezőnyében napjaink leggazdagabb embere, Bill Gates már nem fér bele az első tízbe, a 82 éves Warren Buffett 64 milliárd dolláros birodalma pedig csak a huszonötödik helyhez elég. Mellesleg a huszonötös listán helyet kapók vagyonának értéke 4317 milliárd dollárt tesz ki. Közöttük csak három ma is élő milliárdos kapott helyet, nő nincs rajta, amerikaiból viszont tizennégy is akad. A rangsor vezetője azonban nem újvilági, még csak európai sem. Egy hétszáz évvel ezelőtt regnáló uralkodónak, Nyugat-Afrika néhai királyának, I. Mansa Musának a vagyona 1331-ben bekövetkezett halála napján – mai értéken – kerek négyszázmilliárd dollárt tett ki.

Ki az a Mansa Musa?

I. Mansa Musa birodalmának Ghána, Timbuktu és Mali is része volt. Ez a királyság látta el sóval a fél világot, s hatalmas aranykitermelése is bőséges jövedelmet biztosított a királynak, aki azonban nem önös célokra fordította töméntelen pénzét, hanem pazarmecseteket épített, melyek közül sok még ma is áll. Musa azonban 51 éves korában meghalt, s az általa felhalmozott vagyon alig két generációval utána elapadt. Örökösei egymás között sem tudtak rajta megosztozni, a polgárháborúk és a külső hódítók pedig alaposan besegítettek a királyi hagyaték eltüntetésébe.

Kerek 350 milliárd dollárt tesz ki a Rothschild család az öröklista második helyét jelentő vagyonának értéke. A birodalmat az 1744-ben született Mayer Amschel Rothschild alapozta meg a 18. század végén, létrehozva az európai bankrendszert. A német-zsidó származású bankárzseni öt fia is beszállt az üzletbe: Európa öt pénzügyi központjából segítették a családi terjeszkedést. Ezt jelképezi a Rothschild címer öt nyila is az öt dinasztia szimbólumaként. A családi vagyont több száz leszármazott őrzi. Ma a Rothschild- érdekeltségek felölelik a bányászat, a bankok, a privát vagyonkezelés, a vegyes gazdálkodás, a borászat területeit, de természetesen jótékonysági szervezetek támogatását is.

Átkozták az örökösök

John D. Rockefeller, az első amerikai dollármilliárdos sem adta alább a dobogós helynél. Halálának évében, 1937-ben a vagyona mai értékben 340 milliárd dollárt tett ki. Ezzel ő lett a valaha élt leggazdagabb amerikai is. A rengeteg pénzt az 1870-ben alapított a Standard Oil Company hozta, amely az amerikai olajtermelést uralta. Hosszú élete során (98 évesen halt meg) John D. Rockefeller alapítványok sorát hozta létre, támogatva az orvostudományt, az oktatást és a kutatást. A legenda szerint „áldotta az utókor, de átkozták az örökösök” AndrewCarnegie-t, a skót-amerikai gyárost, aki a 19. század végén az acéliparban alapozta meg vagyonát, amikor 1901-ben túladott vállalkozásain, mai értékben nettó 310 milliárd dollárt kapott értük. Ezt szép lassan eljótékonykodta, a család állítólag csak morzsákat látott az egészből. Hogy ez igaz vagy sem, nem tudni, de tény: az utolsó harmincmilliárdnyit halála után, végrendeletben eladományozta.

II. Miklós cár háromszázmilliárdnyi magánvagyonát sem a család örökölte meg – de egészen más okból. Mint ismert, Lenin forradalma után a bolsevikok végeztek a cárral és teljes családjával, a vagyon pedig névleg ugyan az új állam tulajdonába került, de a történészek szerint ez egy kicsitmásként történt. A krőzusi kincsek jelentős részén a kommunista nomenklatúra osztozott.

Moammer Kadhafi, a szintén kivégzett líbiai diktátor kétszázmilliárdjából sem boldogítja a famíliát. Titkos bankszámláiról hetvenmilliárdot már halála előtt lefoglaltak, érdekeltségei megszűntek, s természetesen kincsei, palotái, ingóságai sem „maradtak a családban”.

Hódított és osztogatott

Előkelő helyen van a sorban Hódító Vilmos aki Anglia trónjának megszerzése, 1066 után alaposan megsarcolta birodalmát. Halálakor 229,5 mai dollármilliárdot ért a vagyona, ezzel Mir Osman Khan főleg aranyból és ékszerekből álló és 236 milliárdos gyűjteménye mögött az uralkodó a hetedik a történelmi vagyonlistán. Alig ötvenmilliárddal kevesebbet tett ki Vilmos egyik hű „katonájának” vagyonértéke. A hastingsi csata után a harcostárs, Alan Rufus kétszázötvenezer hektár földet kapott érdemeiért, ami ma 178,65 milliárd dollárt ér. Ennyivel is csak 11. a rangsorban, közvetlenül Henry Ford (299 milliárd) és Cornelius Vanderbilt (185) mögött. Viszont a katona alaposan „ráver” napjaink leggazdagabbjára, az első tucat egyetlen élőmilliárdosára, Bill Gatesre. A Microsoft urának nettó vagyona ugyanis „csak” 136 milliárdot tesz ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145750_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól