Aktuális

Elmúlt nyolc év: az LMP szerint duplájára nőtt a kórházi fertőzések száma

MTI

Létrehozva: 2017.10.05.

Az elmúlt nyolc évben megkétszereződött a kórházi fertőzések száma - idézi az MTI az LMP elnökségi tagjának csütörtöki szavait, Ábrahám Júlia szerint az intézmények pénzhiány miatt nem tudnak megfelelő takarítást biztosítani, és emiatt lépnek át alapvető higiéniai előírásokat is. 

Ábrahám Júlia csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: az elmúlt hetekben napvilágra került elemzések szerint 21 ezer 900-ra emelkedett a kórházi fertőzések száma, amelyet a politikus azzal magyarázott, hogy az intézmények a takarítást sem tudják hozzáértőkkel végeztetni, vagy éppen az egyszer használatos eszközöket kénytelenek újrahasznosítani. 

Hadházy Ákos társelnök arra mutatott rá: a sajtóban is emlegetett Merényi kórház 2004 óta alkalmaz törvénytelenül egy takarító céget, a visszásságot pedig tizenhárom év elteltével vette észre az állam, akkor, amikor már a kifogások elkésettsége miatt nem tudott lépni a Közbeszerzési Döntőbizottság. 

A politikus a pedagógusok világnapjára is felhívta a figyelmet, amelyről azt mondta: az szomorú ünnep Magyarországon, a tanárok azonban nem motiváltak és jókedvűek, hanem sokszorosan megalázottak és túlterheltek. 

Kérdésre közölte azt is: nem tud arról, hogy a szocialisták már megkeresték volna pártját, hogy tárgyalásokat kezdeményezzenek a választási együttműködésről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713450619
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139532_auto_resized.jpg
vg.hu

Csupán milliméterek választják el Iránt az atomfegyvertől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136039_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713450619
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713450619
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140537_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül