Aktuális

Elmozdítanák az Egyesült Államok éléről, de Trump visszatámad

MTI

Létrehozva: 2017.07.13.

Brad Sherman kaliforniai demokrata párti képviselő Donald Trump elnök elmozdítását célzó beadványt nyújtott be szerdán a washingtoni kongresszusban - írja az MTI.

A dél-kaliforniai politikus azzal vádolja az elnököt, hogy akadályozza a tavalyi elnökválasztási folyamatba történt - egyelőre nem bizonyított - orosz beavatkozás vizsgálatát és az orosz szálak feltárását.

A The Hill című lap, amely először adott hírt a kezdeményezésről, megjegyezte: ez az első eset, hogy törvényhozó ilyen tartalmú petíciót ad be. Amellett, hogy a kezdeményezés abszolút sikertelenségre ítéltetett, maguk a demokrata párti politikusok is megosztottak a kérdésben, és elsöprő többségük úgy véli, nem vall politikai bölcsességre az alkotmányos elmozdítás felvetése most.

A mindenkori amerikai elnökök elmozdításához a képviselőház többségi szavazata szükséges. A republikánusok azonban a képviselőházban is - miként a szenátusban - többségben vannak, ráadásul többségük elég nagy, 46 bársonyszékkel többet birtokolnak demokrata párti társaiknál.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház helyettes szóvivője elítélte a lépést. Nevetségesnek és a legócskább politikai játszadozásnak minősítette Sherman próbálkozását.

Szerdán Trump ugyanakkor visszatámadt, és már azt állította, hogy az oroszok nem is őt, hanem ellenfelét akarták amerikai elnöknek tavaly. Trump a CBN keresztény televízió munkatársának, Pat Robertsonnak adott Párizsba indulása előtt interjút, amelyet helyi idő szerint csütörtökön sugároznak teljes egészében, ám részletek már nyilvánosságra kerültek belőle. 

Az MTI beszámolója szerint Donald Trump az interjúban azt állította: Vlagyimir Putyin azért "Hillaryt szerette volna" elnöknek, mert az ő elnöksége "katonailag gyenge" Amerikát hozott volna, és a nyersanyag-, valamint energiaárak is nőttek volna. Putyinról szólva kifejtette: "sok olyan dolgot csinálok, amelynek ő pontosan az ellenkezőjét akarná. Tehát amikor folyvást azt hallom, hogy inkább Trumpot akarta volna, azt gondolom, valószínűleg nem így van, hiszen én erős hadsereget akarok, miközben Clinton nem költött volna erre". Az elnök hozzátette: kormányzata erős amerikai energiaipart akar, szénbányákat indít újra, gázkitermelést folytat, és szerinte Putyin "gyűlöli ezt, csak erről senki nem beszél".

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088429_auto_resized.png
origo.hu

Újabb poggyászkiárusítást hirdettek meg a ferihegyi repülőtéren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711675513
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711675513
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711675513
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091821_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Féltékeny az egész világ: végre megházasodhat Leonardo DiCaprio

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei