Elmebeteg kiütős játék áldozata a budapesti lány

Knockout game, azaz kiütéses játék. Az Amerikából terjedő őrület Budapestet is elérte, egy megállóban lévő lányt ütöttek le a hecc kedvéért.
Knockout game, azaz kiütéses játék. Az Amerikából terjedő őrület Budapestet is elérte, egy megállóban lévő lányt ütöttek le a hecc kedvéért.

A tengerentúlon már halálos áldozata is van a néhány éve terjedő őrületnek, a knockout game-nek. A „játéknak” az a lényege, hogy a kiütésre vállalkozó személy találomra kiválaszt magának egy utcán sétáló célpontot, majd se szó, se beszéd teljes erőből az arcába vág. A brutális divat 2012 óta hódít, azóta hét halálos áldozatot írnak a kiütős fiatalok számlájára.

A knockout game előzménye a happy slapping (nagyjából úgy lehetne lefordítani, hogy Boldog taslit kívánok!), ami a 2000-es évek közepétől nemzetközi őrületté fajult a Jackass, a Dirty Sanchez és a Bumfights című műsorok miatt. Ennek lényege, hogy általában hátulról megütnek valakit, az akciót telefonnal rögzítik a haverok, aztán feltöltik a netre. A happy slapping miatt Franciaországban Nicolas Sarkozy volt francia elnök kezdeményezésére önálló büntetőjogi kategóriát alkottak: öt évig terjedő szabadságvesztéssel és 75 ezer euró megfizetésével sújthatják művelőit.

Úgy tűnik, a veszélyes hóbortnak magyar követői is akadnak. Múlt pénteken legalábbis egy, a fent leírtakhoz nagyon hasonló támadás történt egy budapesti villamosmeg­állóban. Az áldozat nyilatkozott a Borsnak, de kérte, hogy a nevét ne közöljük. A fiatal nő nem sokkal éjfél után a barátaira várt:

– Egyszer csak éreztem, hogy valaki fut fe­lém, perifé­riás látásból észleltem. Mire odafordultam, egy óriási ütés ért, majdnem elájultam, pár másodpercig nem is láttam semmit. Aztán visszafordultam, és már csak azt láttam, hogy fut a srác, és beül egy nagy, fekete kocsiba. Először azt hittem, hogy az iPhone-om kell neki, de semmit sem vett el tőlem. Később átgondolva a történteket, úgy éreztem, hogy ez a leütésről szólt. Hogy elájuljak. Mekkora poén! Az ütés nagyon fájt, az egész arcomat érte, a szemem alatt felszakadt a bőr, de nyolc napon belüli a sérülés. Feljelentést tettem, a rendőrök megígérték, hogy megnézik majd a térfigyelő kamerák felvételeit.

A Bors a knockout game jelenséggel kapcsolatban megkereste az Országos Rendőr-főkapitányságot, ahol későbbre ígértek választ. Az ügyre visszatérünk. (Jegyzetünk itt.)

Így védekezzen az alattomos utcai támadás ellen!

1. Mindig nézzen a háta mögé, ha SMS-t ír vagy internetezni kezd, akkor álljon meg, és támaszkodjon egy házfalnak vagy oszlopnak!
2. Hallgasson a megérzéseire! Ha valami furcsát érzékel, és nem tudja magának megmagyarázni, akkor figyeljen jobban a környezetére! Ezek a másodpercek meg tudják menteni akár az értékeit, akár az életét.
3. Mindig legyen képben arról, hogy milyen környezetben van, és ehhez mérten viselkedjen és villogjon értékeivel!