Aktuális

Ellopták a show-t Lionel Messitől

Bors

Létrehozva: 2016.01.12.

Az argentin zseni, Lionel Messi ötödször is elnyerte az Aranylabdát, mégsem róla szólt az idei gála. Íme azok, akik ellopták a show-t a Barcelona focistájától.

Pogba tapétába bújt

Paul Pogba nem csak azzal tűnt ki, hogy édesanyját vitte magával a díjátadóra. A Juventus focistájának megjelenését egyszerűen senki nem hagyta szó nélkül. Aranyvirágokkal díszített fekete zakóját a többség egyszerűen tapétához vagy szőnyeghez hasonlította, amelyhez nemcsak színben passzoló szemüveget viselt, hanem még a haja is ebben a két árnyalatban pompázott.

Thiago bemutatott

Ahogy tavaly a nagy rivális Cristiano Ronaldót, idén Lionel Messit is elkísérte a kisfia, és a hároméves Thiago apró kezével már a szavazás eredményének kihirdetése előtt mutatta a kame­ráknak, megvan a papa ötödik díja. Csoda, hogy egy csapásra ő lett a kedvenc?

Kinőtt Nesbitt haja

A gálát vezető ír színész-komikus, James Nesbitt frizurája egy hét alatt látványos változáson esett át. Az még hagyján, hogy őszülő halántékát sötétebbre festette, de az alig egycentis hajat varázsütésre már félre is tudta fésülni. Speciális effektek kategóriában ez tuti Oscart érne...

Ugrás a szelfibe

Cristiano Ronaldónak a tavalyi Kingkong-üvöltése után valószínűleg idén is sikerült beindítania a mémgyárosok fantáziáját, amikor mátrixos mozdulattal elérte, hogy véletlenül se maradjon le a színpadon készített közös szelfiről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713472810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713472810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713472810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713472810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze