Aktuális

Ellopták a Linda főcímzenéjét

G. Sz., kbv

Létrehozva: 2019.10.10.

Gigantikus perre készül Vukán György zeneszerző szellemi hagyatékának kezelője, aki a Marvel világcég bevételeiből szeretne részesedést. Az X-Men rajzfilmek zenéje ugyanis kísértetiesen hasonlít a Linda zenéjéhez.

Egy magyar rendező, Kriskó Zoltán minden lehetséges médiaóriást, így többek között a Marvelt, a Disney-t, a FOX csatornát, az Apple-t és az Amazont is bepereli, amiért állítása szerint közel három évtizeden át engedély nélkül használták az X-Men animációs sorozathoz a magyarok kedvenc bűnügyi sorozata, a Linda főcímdalát.

A Linda 1984 és 1991 között futott Ma­gyarországon, híres zenéjét Vukán György írta. Az 1983-ban született szerzemény azóta szerzőijog-védelem alatt áll, a Vukán szellemi hagyatékának egy részét kezelő Kriskó szerint pedig teljességgel elképzelhetetlen, hogy a hasonlóság csak véletlen egybeesés: a Linda ugyanis  olyan sikeres volt, hogy biztosan eljutott a tengerentúlra is. A két dal között tényleg kísérteties a hasonlóság, ám a bíróság döntésére biztosan jó ideig várni kell.

Kriskó azért várt idáig a jogi lépésekkel, mert csak 2017-ben találkozott a rajzfilmmel, amely eredetileg 1992 és 1997 között fu­tott. A férfi nem kevesebbet követel, mint hogy Vukán a 90-es évekig visszamenőleg részesüljön a Marvel franchise teljes bevételéből, hiszen Stan Lee képregényes univerzuma az ikonikus, lopott dalnak is kö­szönheti sikereit. A tét így nem kevés, hisz dollármilliókról lehet szó.

Vukán szellemi hagyatékának örököse Horgas Eszter fuvola­művész lett a zeneszerző halála után, így a Bors először őt kereste az ügyben, ám hamar kiderült, semmi köze a botrányhoz.

– Gyuri kérése az volt, hogy a filmes zenei jogokról mondjak le jó barátja, Kriskó Zoltán javára, ezzel kívánta őt is támogatni anyagilag, nem csak engem. Így a Linda főcímdalához nekem nincs közöm – mondta Horgas.

A Bors elérte Kriskó Zoltánt is, de azt mondta lapunknak, jelenleg is Amerikában intézkedik, és olyan korai szakaszban jár még az ügy, hogy nem kíván róla nyilatkozni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült