Aktuális

Elkötött távolsági járat - Csilla: ittam, aztán buszt vezettem!

D. P.

Létrehozva: 2019.04.20.

A menetrend szerinti járatot egy buli után vitte el három fiatal lány. A buszt vezető lány a Borsnak elismerte, hogy ittas volt, de szerinte a jármű sofőrje sem tett semmit, hogy megállítsa őket.

Forrás: Délmagyar

Pár nap alatt bejárta az országot annak a három fiatal lánynak az esete, akik két hete elkötöttek egy csuklós buszt a Csongrád megyei Sándorfalva buszvégállomásáról.
Az eset hajnalban, egy buli után történt, és videofelvétel is ké­szült róla, amin egy­értelműen látszik, hogy a lányok isznak. 

A buszt nem volt nehéz meglovasítani, mert azt éjszakára magára hagyták, benne az indító­kulccsal. A lányok egészen a húsz kilométerre levő Szegedig hajtottak, majd vissza Sándorfalvára. A helyiek szerint az alkoholgőzös hajnali buszozás több órán át tartott.  

– Sajnos igaz, tényleg ittasan ültem a volán mögé, de nem voltam részeg – mondta a Borsnak a buszt vezető Csilla, akinek egyébként van jogosítványa.

– Miután elindultunk, felhívtuk a sofőrt, akit ismertünk, hogy elvittük a buszt. Aztán találkoztunk vele Szegeden, de ő egy szóval sem mondta, hogy szálljunk le. Kocsival kísért minket vissza Sándorfalvára, végig én vezettem. Aztán rendőrt hí­vott, hogy magát mentse – emlékezett vissza a lány, aki korábban az elkötött buszt is üzemeltető közlekedési társaságnál, a Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.-nél (DAKK) dolgozott. A busztársaságtól azt a választ kaptuk, hogy az ügyben feljelentést tettek és belső vizsgálatot is indítottak.

Jelenleg csak annyi biztos, hogy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság jármű önkényes elvétele miatt indított eljárást, de ők csak két fiatal nőt említettek, pedig a videón hárman vannak. Miközben a járművel közlekedtek, nekimentek egy közlekedési táblának, és a busz oldala is megsérült. 

– Arra kérek mindenkit, hogy ne ítélkezzen és ne mocskolódjon, mert meg fogom ezért kapni azt a büntetést, ami jár – próbálta a büntető törvénykönyvre (Btk) hivatkozva lehűteni a közösségi oldalon hőbörgőket Csilla.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713445817
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713445817
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713445817
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713445817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül