Aktuális

Elkezdődött az M5-ös csengelei pihenőjében elkövetett gyilkosság pere Szegeden

MTI

Létrehozva: 2018.12.06.

Előkészítő üléssel elkezdődött annak a német állampolgárnak a pere csütörtökön, aki tavaly decemberben az M5-ös autópályán lelőtte egy ismerősét, egy másik férfit pedig életveszélyesen megsebesített.

Forrás: MTI

A 53 éves, török származású férfit több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolják.

A vádlott évekkel korábban ismerte meg a későbbi sértettet, segített a bolgár állampolgárságú, szintén török nemzetiségű férfinak Ausztriába költözni, elhelyezkedni és kölcsön is adott neki. Mivel a pénzt nem kapta vissza, viszonyuk megromlott. 

A vádirat szerint amikor a vádlott megtudta, hogy a sértett hazaindul Bulgáriába, elhatározta, hogy követi és egy alkalmas pillanatban megöli. Magához vette engedély nélkül tartott lőfegyverét, és tavaly december 4-én Hegyeshalomra hajtott. 

A sértett is megérkezett a határra - egy osztrák állampolgárságú munkatársával együtt -, majd továbbindult Röszke felé. Hajnalban megállt az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél, leparkolt és utastársával együtt elaludt. 

A vádlott is megállt a pihenőben, meggyőződött róla, hogy ismerőse elaludt, magához vette pisztolyát, sapkát, kesztyűt húzott, majd bekopogott az autó vezető felőli oldalán. A sértett felriadt, felismerte férfit, és megpróbált az autóval elmenekülni. A vádlott ekkor azonnal lőtt, ötször ismerősét, kétszer osztrák társát találta el. 

A bolgár férfi - bár a szívébe is kapott egy lövést - még el tudta indítani az autót, és kihajtott a pihenőből. Száz-százötven méter megtétele után, az autópálya leálló sávjában azonban megállt, és a helyszínen meg is halt. Utastársa életveszélyes sérüléseket szenvedett, de még időben tudott segítséget hívni, kórházba került, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A vádlott elhajtott a helyszínről, de másnap este a német, az osztrák és a magyar ügyészség közös munkájának eredményeképpen elfogták.

Az ügyész a csütörtöki előkészítő ülésen a vádlott beismerése esetére is életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt, azzal, hogy legkorábban 25 év után bocsátható szabadságra.

A vádlott a lőfegyverrel visszaélés bűntettét elismerte, azt azonban tagadta, hogy előre eltervezte a gyilkosságot. Azt mondta, a kocsiban ülő másik férfit nem akarta megsebesíteni, nem is tudott róla, hogy ott van. Arra hivatkozott, hogy a kesztyűje beszorult a pisztoly ravaszába, amely emiatt sült el többször. 

A bíróság az ügyet februárban tárgyaláson bírálja el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141978_auto_resized.jpg
origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól